Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

AZ EMBERÉLET FORDULÓINAK SZOKÁSAI LÉVÁRTON ÉS DERESKEN

hogy elítélte volna őket. A szólásmondás szerint: „A legénynek ha leesik a kalapja, fölveszi, megtöröli, a fejébe teszi és mehet a széllel szemben is." A legényeknek a katonaság ideje alatt is alkalom jutott a nemi életre. Elsősorban a városi laktanyákban szolgáló katonák a kimenőben a kuplerájt keresték fel. Az ilyen legények tapasztalatot szereztek a szeretkezésben. Akkor a barátaiknak elmondták s így „okosították" egymást. A „tapasztalt" legények a nászéjszakán a „tudatlan" leányt könnyebben és tapintatosabban segítették át az első „próbán". Előfordult, hogy a falvakban is akadt olyan nőszemély, aki „forró vérű" volt, s könnyen odaadta magát a legényeknek. Az ilyent megszólták. A falu száján tesznye nő, jómadár, csintalan disznó, büdös kurva, szajha, ringyó, ribanc volt a neve. Előfordultak olyan esetek, amikor özvegyasszonyok szeretőt tartottak. Csak legények voltak a látogatók. Házas ember a legritkább esetben vállalkozott arra, hogy titokban más asszonyt keressen fel. Példák vannak arra, hogy voltak olyan férjezett asszonyok is - főleg a szegényebbek körében -, akik ellenszolgáltatásért lefeküdtek a legényekkel. A szeretkezésért ajándékokat: kendőt, ruhaneműt vagy természetbeni adományt (búzát, lisztet), ritkábban pénzt adtak. A századelőn eléggé általános volt, hogy a jómódú legények a házasság előtt így intézték szexuális dolgaikat. A szegény asszony pedig így tudta a családi szükségletet némi naturáliával kiegészíteni. Figyelemre méltó, hogy az idős emberek emlékezete szerint az ilyen eseteket a falu kevésbé ítélte el. Csak szórványos példák ismeretesek arra, hogy a leány az esküvő előtt lefeküdt a legénnyel. Ebből következik, hogy a nemi élet a lányok körében a házasság előtt szinte teljesen ismeretlen volt. A vallásos nevelés, a katolikus hitélet e tekintetben is erős gátló tényezőként szerepelt. De a félelem is szerepet játszott a megtartóztatásban. Arról a lányról, aki a legénnyel lefeküdt, hamar kiderült és szóbeszéd tárgya lett. Az ilyen leány - ha a legény nem vette el - nehezen talált magának férjet. A közvélemény elnéző volt abban az esetben, ha a legény és a leány kapcsolata olyan szoros volt, hogy a házasságban nem lehetett kételkedni. Különösképpen vonatkozott ez a már eljegyzett párra. Ilyenkor elnézően mondták, „hadd próbálják ki egymást". Természetesen erre csak titokban kerülhetett sor, a mezőn, erdőben, csűrben, széna- vagy szalmakazalban. A házasság előtti együtthatásra csak özvegyasszony lányával kapcsolatban tudunk példát. Ahol az apa nem élt, az udvarló legény a ház körül segítkezett, s este gyakran ottmaradt, ott töltötte az éjszakát a lányos háznál. Az anya kényszerhelyzetében elnéző volt, reménykedve, hogy a legényt a lánya számára megtarthatja. Ezekben az esetekben a közösség kevésbé volt elítélő. Az anyát sem hibáztatták, lényegében tudomásul vették a kényszerhelyzetet. Egyébként csak a legritkább esetben fordult elő, hogy az ilyen együtthálásból, a házasság előtti kapcsolatokból nem lett esküvő. Szinte csak egyedi példaként említette egy idős asszony, hogy egy jómódú leánnyal szakított a legény, noha már mindenki tudott a szexuális kapcsolatukról. A vagyon révén azonban a leány könnyen talált magának másik legényt, nem is egy kérőt. Mivel a házasság előtti nemi életről az emberek csak beszéltek, bizonyítani nem lehetett - s azt senki sem akarta -, a leányt az esküvőn ugyanolyan ceremónia illette meg, mint a szűz menyasszonyt. Megesett lány Előzőleg említettük, hogy a házasság előtti szerelmi kapcsolatot, ha már bizonyos volt, hogy a legény elveszi a leányt, nem tekintették nagy véteknek. Azonban nagy bajnak tartották, ha a lány teherbe esett. Ha a legénynek komoly volt a szándéka, az esküvőt gyorsan megcsinálták, mielőtt a gyermek jövetelének látható jelei mutatkoztak. Előfordult, hogy a megesett lány gyermekének az apaságát a legény nem vállalta. Ez olyan lánnyal történt meg, aki több legénnyel, esetleg házas emberrel is „szerelmeteskedett". Ha a lány a gyermeket apa nélkül szülte meg, a lány szülei befogadták és a családban nevelkedett. A megesett lány többé nem mehetett a bálba, nem hívták sem lakodalomba, sem keresztelőbe. Többé nem volt helye a lányok sorában, de az asszonyi közösségbe sem tartozott. Még a templomban is csak hátul állhatott vagy ülhetett. A gyermekét kapott gyermeknek nevezték még legény- vagy nagylány korában is. A falu az ilyen esetért sohasem a legényt, hanem mindig csak a lányt hibáztatta. Ilyen megbélyegzésre nem került sor abban az esetben, ha a megesett lányt feleségül vették. Ha jobb módú leánnyal történt meg a baj, s a gyermek apja nem vette feleségül, a szülők - többnyire közvetítők révén - szereztek férjet. Szegény legény gazdag leányt ilyen módon is szívesen feleségül vett. A házasság révén a kapott gyereknek apja lett, a megesett lány asszonnyá vált, és a továbbiakban semmiféle