Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

AZ EMBERÉLET FORDULÓINAK SZOKÁSAI LÉVÁRTON ÉS DERESKEN

már a fazekasság erősen kezdett háttérbe szorulni, elsősorban a vásározási lehetőség korlátozása, majd végleges megszűnése miatt. Mindkét falu életében jelentős változást hozott az Amerikába vándorlás. A 19. század végén, a 20. század elején a nehezebb körülmények között élő családok férfi tagjai közül a jó kereseti lehetőségek és a meggazdagodás reményével, sorban kihajóztak az Egyesült Államokba. A legtöbb becsülettel dolgozó és szerencsés körülmények közé került ember rövid idő alatt szépen gyarapodva, sikeresen fellendítette családja életszínvonalát. Voltak, akik a családjukat is kivitték, többnyire azonban visszatértek és a megtakarított pénzen földet vettek, házat építettek és új vállalkozásba kezdtek. A „kintmaradtakkal" szoros volt a rokonság kapcsolata. Az amerikások nemcsak az otthon maradt családjukat támogatták, s küldték haza rendszeresen a pénzt, hanem egyházi és egyéb közcélokról sem felejtkeztek el. A társadalmi, gazdasági változáshoz nem kis mértékben hozzájárult az Amerikában való munkavállalás. A kultúra alakulására, az emberek szemléletére nagymértékben rányomta a bélyegét az amerikás életforma. Sokan maguk után vitették a családjukat is. Voltak, akik többször hazalátogattak, majd miután anyagilag kellően gyarapodtak, véglegesen visszatértek. A lévártiak úgy emlékeznek, hogy az amerikai keresetből az első világháborúig több mint húsz ház épült. Jelentős változás következett be az anyagi kultúra több ágában. Ez az időszak kétségkívül fellendülést és emelkedést eredményezett a falu életszínvonalában. A folklórt, a szokásokat azonban alig érintette a változás. A közösség erősen ragaszkodott a generációk által őrzött hagyományokhoz. Jól mutatja ezt az emberélet fordulóihoz kapcsolódó szokásrend, amelyet a következőkben bemutatunk. A néprajzi megfigyelések jól mutatják, hogy a paraszti közösségekben milyen nagy súlyt helyeztek a gyermekek munkára nevelésére, a közösségi életre való beilleszkedésre, a magatartási formák elsajátítására és a különböző erkölcsi normatívák megismertetésére. Ebből a „nem intézményesített" rendszerből lényegében csak egy fontos láncszem maradt ki: a szerelmi kapcsolatra, egészen pontosan: a nemi életre való felkészítés, amelynek az első mozzanata az ezzel összefüggő felvilágosítás. „A szerelmi élettől a keresztelőig" című kérdőív bevezetőjében írtam, hogy a néprajzi kutatás hosszú időn át kevés figyelmet fordított a parasztság szerelmi életének a kutatására. Az idevonatkozó megfigyelések többnyire esetlegesek, véletlenek voltak. Azok az írások, amelyek a témakört érintették, nem konkrétan a testi szerelem kérdéseiről, hanem általában a szerelem szerepéről, a szerelem társadalmi, közösségi megítéléséről, voltaképpen arról a kapcsolatról szóltak, amely az ifjúság párválasztásaiban szükségszerűen bekövetkezik. Ezek a kérdések felbukkantak az udvarlás, a leányélet, legényélet, a házasság szokáskörében, valamint a különböző szerelmi varázslásokban, szerelmi ajándékokban és a szerelmi lírában. Bár a házasságon kívüli elismert nemi kapcsolatról részletesebb leírások vannak, azonban ezek is e szokást elsősorban a társadalomnéprajz összefüggésének, a jogszokások közösségi vetületének az irányából közelítették meg. A tanítványommal összeállított kérdőívekben a szerelmi életre vonatkozó megfigyeléseket nem szűkítettük le a testi szerelemre. Véleményem szerint a szexuális élet vonatkozásait, mintegy előképeit a gyermek koitusszal kapcsolatos első megfigyeléseitől, a tudat alatti élményeitől számíthatjuk. A népi szexológia révén rendkívül fontos adatokhoz jutunk az emberi élet meglehetősen zárt, mondhatjuk úgy is, hogy tiltott és titkos, individuális cselekményeiről, az ezekkel kapcsolatos felfogásokról, hagyományosan kialakult konvenciókról, az erkölcsi normákról stb. A felvilágosítás a menstruációval kapcsolatban is felületes és esetleges volt. A leánygyermeket nem készítették elő a várható eseményre. Az első vérzés megjelenésekor a leányok rendszerint megrémültek és többnyire csak akkor tudta meg az anyjától vagy nővérétől, hogy ezt követően hónapról hónapra „megjön a baja". Bár az előzetes tájékoztatás elmaradt, az édesanya figyelemmel kísérte az érésben lévő leányát, s már 12 éves kortól nézegette az ingecskéjét, hogy mikor jelenik meg a menstruáció kezdetét mutató vérzés. Régen a lányoknak nem volt bugyogójuk, s így gyakran megtörtént, hogy a vér a Felvilágosítás