Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

AZ EMBERÉLET FORDULÓINAK SZOKÁSAI LÉVÁRTON ÉS DERESKEN

egyházi pecsét 1517-ről nagy latin betüjű, rövidített körirattal »Sigillum Ecclesiae Deresk 1517« középben Sz. Mihály, mint a' templom védszentje képével katolicizmusra mutat. Reformatio idejében Luther tanaihoz csatlakoztak, bizonyítja ezt, az akkori időben vétetett mintegy 7 mázsányi harang, ezen kör irattal: »Soli Deo Glória A D 1619 Ballá Imre, Tót Mátyás«, de midőn Murány asszonya Széchy Mária Wesselényivel, akkori nádorral, házasságra lépett, visszatértek őseik hitéhez, 1692, melly évtől kezdődnek az anyakönyvek is. Nyelve jelenleg tiszta magyar, palóc kiejtéssel. Foglalkozása: fazekas és földmívelő, a föld természete, nagyobb szorgalmat és kitartást kíván és a határ mostoha fekvése megkedveltette, talán ezektől tanult fazekasságot, úgy hogy télen át minden férjfi ezzel, nyáron át pedig cserép sindely készítésével elfoglalva lévén, fazékkel bejárja a Kunságot, Heves, Bihar, sőt Békés megyéket is, földjeit pedig csak futva, lopva, úgyszólván müveivén, vagy egészen parlagon hagyván, jó búza és rozs helyett, ami itthon szorgalmas müvelés által termeszthető, 5-6 héti csavargás után rozsallyát hoz, maga és családja élelmére, azon bal véleményben lévén, hogy e nélkül meg sem élhetnének a határunkból, holott őseink, nem csak a földet művelték, de kertészettel, sőt szöllészettel is foglalkoztak, mutatja azelőtt a határban volt, de 1800 körül kivágott százados vén gyümöltsfa, és jelenleg is a határban fakadó, az erdőben pedig bőségesen nevekedő vad gyümölts, a másikat pedig a »Szöllök allya, borokszög, borosmala« düllők és a »pinczek« sziklás, jelenleg erdőbei benőtt völgynek elnevezése. E határon keresztül Turecz vize folyik Deresk helységet legrégibb időktől Gf. Csáky család bírta, most is ugyanaz, de 1826-ik évtől Fennséges Herceg Kóburg család zálogban bírja." A múlt századi adatok szerint a szántóföld a mintegy ezer lelket számláló falu lakosságának a szükségleteit nem elégítette ki. A szántóföld növelését erdőirtással érték el. A múlt század második felében harminc év alatt közel száz holddal bővítették a szántóföld-területet. A föld adottsága és a klimatikus viszonyok miatt főleg gabonát, zabot és krumplit termeltek az ún. háromnyomásos rendszerben. Búzát, árpát és kukoricát a múlt században nem termeltek. A századfordulón a tarbúzát kezdték vetni. A kenyérnek való búza kellő mennyiségben való beszerzése azonban továbbra is a fazekaskészítményekkel való vásározás útján történt. Mivel az állattenyésztésen nagyobb volt a hangsúly, a takarmánynövények termesztése és a takarmánygabona beszerzése elsőrendűen fontos volt. A nagyállatállomány 400 darab körül mozgott, a sertés 400-500 között, a juhállomány pedig ezer körül, vagy afelett volt. A rét és a legelő az állattenyésztéshez nagymértékben hozzájárult. Az ugarföldeken a sertéseket és a juhokat legeltették. A falu gazdaságilag nem volt kedvező helyzetben, s ez természetszerűleg nagymértékben a fazekasságnak is köszönhető. Emellett azonban nem elhanyagolható az aratási bérmunkából szerzett terménymennyiség sem. Sokan az alföldi falvakban aratást vállaltak, s gyakran Péter-Pál napja körül 25-30 pár arató is útra indult a faluból, ahová többnyire csak augusztusban tértek vissza a részibe kapott élettel (10-12 mázsa páronként). A gazdaságilag rossz évek az Alföldön, illetőleg általában a cserekereskedés területén, kihatottak a falu életére is. Időszaki munka volt a juhnyírás. A faluból tavasszal 2-3 csapat asszony (egy csapat 8-12 fő) járt el juhnyírásra a juhtartó gazdaságokba. Az asszonyok orsó és fajfa árusítással is foglalkoztak. Távolabbi vidékekre vitték, s többnyire szöszért cserélték. A férfiak szezon időben cserhántást vállaltak. Számos más alkalmi munkával, a lovas gazdák fuvarozással igyekeztek a jövedelmet kiegészíteni és a megélhetést biztosítani. A hagyomány szerint Deresk gazdasági életében jelentős változást eredményezett az urasági szántóföld és rét eladása. Egy Klein nevű bérlő a Koburg herceg uradalmához tartozó birtokot megvásárolta, majd eladta az igénylőknek, s így a falu tetemesen növelte a mezőgazdasági területét. Lévárt története számos ponton összefonódott Deresk múltjával. Az azonos foglalkozás - fazekasság- a házasság és egyéb rokoni kapcsolatok gazdaságilag és társadalmilag egyaránt szorosra fűzték az egymástól pár kilométer távolságban fekvő falvak lakosságát. IIa Bálint szerint a lakosság nagy szegénységben élt, s a fennmaradásért szakadatlan harcot folytatott. A 16. század közepén alig néhány család lakta. Idegen telepesekkel töltődött fel. Ezek zömmel ottmaradtak, a későbbi jövevények azonban nem váltak állandó lakosokká. A pestis, szerencsére, elkerülte az amúgy is kis létszámú falut. A 300400 lélekszám között ingadozó falu lakosságának a fő foglalkozása - a Mária Terézia-féle úrbérrendezés során készült ún. Úrbéri tabella kérdöpontjára adott válasz szerint 1771-ben - a földművelés mellett a fazekasmesterség volt. Edényeikkel messze vásárokra eljártak, s foglalkoztak mész- és szénégetéssel is. A történeti példák áttekintéséből kitűnik, hogy Lévártról lényegesen kevesebb az írásos feljegyzés, mint Dereskröl. Ez nyilvánvalóan annak is tulajdonítható, hogy a falut rendszerint Dereskkel kapcsolatban említik, illetőleg a dereski adatok Lévártra is vonatkoznak. A szűkszavúbb példák alapján is azonban a fazekasság nagy múltja teljesen egyértelműen igazolható. Nem kétséges, hogy a 18. században már igen jelentős volt a fazekasság, ami a lakosság fontos megélhetési forrását jelentette.