Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK
Az már más Vetőmagot lehetett igényelni a községházán. Mennek az emberek, hogy bediktálják, kinek mennyi kell. Farkas Jani érkezett utolsónak. Mondja neki a bíró: - Elkéstél, Jani, neked nem jut már csak huszonöt kiló. - Kevés, bíró úr! Több kellene! - No, akkor írjunk be neki egy negyed mázsát szólt oda a bíró a hitesnek. - Az már más - mondta megelégedetten Farkas Jani és vígan ment haza. Dapsi és az égzengés Káromkodós ember volt Dapsi Mihály. De ha zengett az ég és villámlott, akkor nagyon félt. A felesége gyakran szidta, hogy mért káromkodik. Takartak egyszer a réten. Nagy borulat jött, villámlott, csattogott. Dapsi a boglya mellé húzódott. Megmegrándult, ha dörrent az ég. - Félsz, ugye, kutya?! - mondta neki a felesége. - Hogyne félnék, az istent az égbe, mikor mindig felettem zeng! - káromkodott még akkor is Dapsi. Sábec Már nagyfiú voltam, amikor egyszer édesanyám szombaton élesztőért küldött a boltba. - Sábec van, fiam, nem adhatok - mondta Lengyelné asszony, a zsidó boltos. - Hát aztán, nem baj az, ha sábec van. Kimérem én azt az öt deka élesztőt, magának hozzá se kell nyúlni, a pénzt is beteszem a fiókba. - Nem lehet, Lajos, nem lehet. Éppen akkor jött haza a férje. Kérdem tőle: - Mért tartják maguk ezt a szokást, Lengyel úr? - Hát azért, mert ha a túlvilágon megkérdezik, a törvényt betartottuk-e, rámondhassuk, hogy igen. Ha nem kérdezik, nem felelünk. Úgy is jó lesz... Julis, nyisd ki az ajtót Julisnak a férje Amerikában volt, az asszony egyedül otthon, hát sok legény járt hozzá. Egyszer két jó barát szórakozott Julissal a sötétben. Úgy nyolc óra tájban zörög az ajtó. Mind a hárman kimennek a pitarba hallgatózni, hogy ki jött. Odakint egy legény csendesen mondja: - Julis, nyisd ki az ajtót. A bentiek nem szólnak egy szót sem. Az egyik legény a keze fejére tette a száját, nagyot cuppantott, úgy tett, mint aki fingik. Odakint a legény ismét kopogtat. Bent a másik legény fingott egyet a keze fején, olyant szólt mint egy duda. Akkor a kinti legény megszólalt: - Julis, ne szarj, hanem nyisd ki... Erre a pitarban kitört a röhögés, a legény elszaladt. Még ember korukban is emlegették az esetet, meg hogy Julis, ne szarj... Éppen olyan, mint az anyja Velem esett meg. Alsószuháról jártam nap mint nap Ormosbányára. Ott voltam fűtő a 3-as számú Volánnál. Néha kapus is voltam. A sofőröket mind ismertem, mert be kellett a nevüket írni egy könyvbe, ahogy jöttek, érkezési sorrendben, órára, percre pontosan. Amikor először találkoztam Pálinkás Istvánnal, nagyon ismerősnek tűnt. Kérdem tőle: - Ugye, fiam, te Kurittyánba való vagy, a Kovács Julcsának a fia, aki Alsószuháról ment férjhez Kurittyánba. - Úgy van, Lajos bácsi - mondta a legény. - No, látod, anyádról mindjárt megismertelek, éppen olyan vagy mint ő. Szép lány volt az anyád, öcsém. Sokat voltunk valamikor együtt a fonóban. Hát Józsi bátyád jár-e még a kettes aknába? - Jár, Lajos bácsi, még mindig a kettesbe, Kurittyánba. - No, a nénédnek mit üzensz Szuhára? - Tiszteltetem őket, mondja meg, ha találkozik velük, Lajos bácsi. Mikor hazamentem a siktából, éppen jön velem szembe a Pálinkás fiú nénje. Mondom neki, hogy üdvözöl benneteket Pálinkás Pista, a Julcsa fia. - Ki az a Pálinkás Pista, Lajos bácsi? Julcsa urát nem Pálinkásnak, hanem Bosnyáknak hívják! No, engem ugyancsak rászedett ez a fiú. Másnap megyek vissza, éppen gyűlés volt a sofőröknek. Lekezelek mindenkivel. Mikor Pálinkáshoz érek, mondom neki: - Azt a szélhámos istenedet, te Pálinkás, jó rászedtél a rokonaiddal... El kellett osztán beszélnem, hogy mi történt. Lett olyan nagy nevetés, hogy a gyűlést alig tudták folytatni. Még hónapok múlva is mondogatták, hogy no, Pálinkás éppen olyan, mint az anyja. A dereski kislány a színpadon Színelőadást tartottak Deresken. Úgy tervezték, hogy egy kislány verses köszöntőt mond az előadás előtt. Amikor a terem megtelt néppel, a kislány kiállt
