Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK

Adomáinkban a cigány a társadalom legkülönbözőbb alakjaival szerepel. A legfígyelemreméltóbbak közé tartoznak a pap-cigány anekdoták. Már önmagában is bizarrnak tűnik, hogy a pap, a helység egyik legtekintélyesebb személyisége együtt szerepel a cigánnyal. Sőt, a cigánynak nem is akármilyen partnere! Példáinkban kivétel nélkül a cigány „emelkedik" a pap fölé, túljár az eszén, becsapja, rászedi és voltaképpen a pap kárára derülünk. Az idetartozó változatokban a cigány ravaszságával, leleményességével értünk egyet, s a pap balgaságán mosolygunk. A pap-cigány történetek azért is érdekesek, mert a két szereplő között túl nagy a társadalmi különbség. Túlságosan éles a kontraszt a két hős között és ezt még élesebbé teszi a társadalmi helyzetben megnyilvánuló különbség a valóságban, illetőleg ennek éppen az ellenkező véglete az adomában. Talán éppen ezért nyilvánul meg nagy érdeklődés a papcigány adomák iránt. Ezek népszerűsége mind a magyar, mind a többi európai nép körében jól megfigyelhető. A cigány számos adomában olyan személyekkel szerepel, akik a valóságban aligha álltak szóba vele. Ezekhez a történetekhez tartozik pl. a cigány esete az ezredessel, akivel fogadást köt az ezredesné szikrázó megkoitálására (Cigány az ezredesnév el). Az adomákban bárók, grófok és különféle urak egyaránt társai, partnerei a cigánynak. Olykor előfordul, hogy a cigány húzza a rövidebbet (A nemzetes úr köszöntése), azonban a legtöbb adomában a cigány kerekedik felül és ad vagy kap elégtételt (Az öreg báró meg az öreg cigóiny, Dapsi és a cigányok, A cigányprímás mint ügyvéd). A cigányadomák jelentős része nagy területen ismert, valójában vándor anekdota (A cigány meg a libáik, A cigány meg az egylábú liba, A cigány meg az adakozás, A cigóiny utolsó kívánsága, Akasztjáik a cigányt, Két halálraítélt). Vannak olyanok, amelyek a városi folklórban is előfordulnak és a viccek között szerepelnek (Ideje is van, teje is van, Hallgatja a szabadeurópát, A tagjelölt cigány, Rendőrjelölt cigány). A néphagyományban azonban gyakran előfordulnak lokális cigányadomák. Ezek egy falu közösségében, vagy egy kisebb táji területen ismeretesek a szájhagyományban. De annak ellenére, hogy bizonyos helyi kötődésük van, az adaptáció, a más adomákkal való motívumegyezés jól megfigyelhető (A cigciny újságot olvas, A cigány meg a vadmacska, A cigány meg az állomásfőnök, Ki hazudik nagyobbat?). A sztorik rugalmas kezelése jellemzi ezt a témakört. A cigányadomáknak napjainkban is nagy a népszerűségük, bár sokszor az újabban megnyilvánuló érzékenység miatt bizonyos körökben a cigányt más nemzetiségű szereplővel helyettesítik, ami viszont majdnem érdektelenné teszi a történetet. Ha ezt más adomahőssel (pap, rendőr, zsidó) kapcsolatban is alkalmaznánk, rendkívül megcsappanna az adomarepertoár. Véleményem szerint a cigány az adomákban nem a cigányság képviselője. Nem fajra, nemzetiségre irányul az adoma éle, hanem a cigány egy embertípust, egy hőst képvisel, mégpedig okos, ravasz, tettetett-buta, gyámoltalan, kiszolgáltatott, de mindig „győzedelmeskedő" hőst. Azáltal, hogy cigány, a megszokott környezet perifériáján mozgó, akiről keveset tudunk, akiről a hallgatónak és az elbeszélőnek romantikus elképzelései, homályos ismeretei vannak, különösen alkalmassá teszik a mesei hőstípus megjelenítésére. Olyan ő, mint volt egykor a mór, a szerecsen és a török. És lehetséges, hogy félszáz év múltán teljesen eltűnik az élő hagyományból, s csak a publikált adomák őrzik meg emlékét. Gyerekek, diákok, kelekótyák Az adomákban gyakran szerepelnek gyermekek. Többnyire azonban mellékfigurák, vagy a hőshöz kapcsolódó történet poént kiváltó alakjai. (L. több példát A pendely és a gatya körül c. csoportban: Pistike megmondja az igazat, A rúgás sokba kerül, Szoknya alatt garázs, Faszamár, numera.) A kifejezetten gyerekhösü adoma azonban kevés. A saját gyűjtésünk példái alapján valószínűsíthetjük, hogy a gyermek a népi adomáknak nem „sztoriképző" figurája. A gyermekadomák többnyire naivitásra épülnek. A gyermek rendszerint a felnőtt kérdésére ad bugyuta választ, vagy éppen ő tesz fel olyan kérdést, amely naivitásával már önmagában mosolyt vált ki. A gyermek az adomában szinte kivétel nélkül felnőttel szerepel. A felnőtt kérdez, a gyermek válaszol, vagy fordítva. A gyermeknek a kérdésre adott pontos, de a gyakorlattól eltérő felelete annak ellenére, hogy az egyébként a valóságosnak megfelel, elegendő a komikumhoz, így pl.: - „Hogy vagyunk, Becze? - Nadrágban, tanító úr!" Vagy: - „Mikor halt meg Rákóczi Ferenc? - Meghalt? Nem is tudtam, hogy meghalt!" (A Becze fiú és a tanító úr.) A gyermek partnere az adomában leggyakrabban a tanító, a tanító néni és a pap. Az ilyen történetek szinte mindig a kérdés-feleleten alapulnak (R. betű a tojásban, Ferkó meg a hat tyúk, Pisti felel a papnak). Hasonlóképpen partner a szülő, az apa és az anya, s az adoma úgyszintén kérdés-feleletre épül (Különb apa, Betűzni a kecskének, Miről rokon? Nagymama az ablakban).