Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
MONDÁK, LEGENDÁK, ÉLMÉNYTÖRTÉNETEK
Vesződséggel tudá csak a' kanalat is szájához vinni, és a' benvalót-is nagyobb részint elfolyatá. Feje, keze, ellenkező erányzatokban remegtek. A' poharat, mellyet szájához tenni akart, majd az orrához, majd a' szeméhez vitte, és végre-is ruhájára, szakállára kidönté. Ábrahám, ki előtt az illy alá-szállt emberi erőnek látományja egészen újság és esméretlen vala, az öreget sokáig sajnálással, elegy bámészkodással szemlélgeté. Végre kérdezé: „Jámbor Öreg! Váljon hány esztendős vagy már? Legalább ezer csak lehetsz!" „Nem én, (vala a' felelet,) csak kétszáz kettő." ,,'S azután (folytatá Ábrahám,) ilyen azon emberek' élete, kik kétszáz és két esztendősök?" „Úgy van, illyen" lett a' felelet. „Oh Istenem! felrivalkodék ekkor Ábrahám; - így hát ne hagyj érnem még két esztendőt, és vedd viszsza lelkemet inkább mindjárt mostan!" Alig mondá-ki e' szókat, könyörgése meghalgatva lett, és lelkét a' halálangyal pártul fogá. Mindkét változat az Oszövetségbeli történetre megy vissza. Az Ószövetség szerint Ábrahám 175 esztendeig élt. Az életet megelégelve halt meg. A bibliai történet folklorizációja nyomán alakulhattak ki mondai változatok. Bizonyára ismeretesek további példák. Elménytörténetek Egy megrontott tehén gyógyítása A szarvasmarha az önfenntartó földműves család számára a legfontosabb háziállatok közé tartozott. Nagyszámú hiedelem, varázscselekvés kapcsolódik hozzá. A preventív és produktív rítusok a kalendáris napokhoz fűződő szokásokban, a boszorkányokról szóló történetekben és a gyógyítással összefüggő hiedelmekben egyaránt előfordulnak. A prózai műfajok közül a hiedelemmondák őriznek változatos, többnyire egyedi esetekre vonatkozó példákat. Főleg a tehén hozamának, a tejnek a rontó személy - boszorkány - által való elvitelére vannak bőséges emlékek. Az alábbi példát azért soroljuk ide és nem az állattartással kapcsolatos fejezetben, mert ez egy gyermekkori élménytörténet. Horváth Lajos lévárti földműves 69 éves korában (1973) idézte fel az eseményt. A történetet az ő szavai szerint közlöm. A tehénrontó-gyógyító ember külsejének a leírása különösen érdekessé teszi az elbeszélést. Volt egy szegény fazekas ember, akinek egy tehénkéje volt. A tehénke egyszer elzüllesztette a tejét. Hiába adtak neki akármit, a tehénke nem adott tejecskét. Arra vélték, hogy a tehenet megrontották. Volt a vidéken az egyik faluban egy híres csordás, Oravec Pesta volt a neve. Ez az ember értett a rontáshoz. Elmentek hát érte gyalogosan és elhívták, ha eljönne a tehénkét a rontástól megszabadítani. El is jött a Pesta bácsi. Mi gyerekek néztük a fehér gyolcsgatyás embert, akinek a gatyája a derekán megszámlálhatatlan ráncokba volt beszedve. Az oldalán rézcsattos bőrtarisznya végigvetve. A tarisznyáján őzkörmök voltak szíjacskákkal odaerősítve. A tarisznyából a tajtékpipa szára ült ki. A tarisznya végén meg egy fából kifaragott ivó csüngött a szíjjacskán. Egy sallangos kostök zacskó meg a gatyája ontrájába volt beakasztva, a sallangok kis apró lukacskákkal átszúrva és a lukak rézkarikácskákkal kitűzdelve. Az egyik sallangon egy pipaszurkáló volt, az is sárgarézből. Az ott csüngött a többi sallang között és kicsillogott a réz a bőrsallangok közül. Ráncos szárú csizmáját a gatyaszár éppenhogycsak beérte. Fekete posztóból való lajbiján vajdagombok voltak két sorban, a kabátján szintén olyan gombok, de kicsikét nagyobbak voltak. Az inge fehér gyolcsing volt, de az ujjai a kézfőjén ráncosra volt varrva. A nyakán nem volt gallér, úgyhogy a lajbi szabadon hagyta az ember nyakát. A kabát úgy volt a vállára akasztva, hogy az ingének az ujjai a karjával szabad volt, csak a kabát volt a vállára akasztva egy akasztóval az egyik gombra. A kalapja fekete posztóból kis zöld spárgaféle masnival a fejébe volt nyomva. A haja oldalon kétfelé választva csak úgy ragyogott a kenőcstől. A bajusza a füle felé álló sűrű bajusz volt. A kezében pirosbamára pirosított görcsös ólmos bot volt, amit hol az egyik, hol a másik kezében tartogatott. Bement az ólba, megnézte a tehenet és aztán nagy szakértelemmel vizsgálgatta a tehénkét. Majd elővette a tarisznyáját és füveket vett ki belőle, olyan száraz górékat. Azt megfőzette a gazdaasszonnyal és elvegyítette egy fekete üvegben és az üvegből a tehénkébe beleöntötte. Azután a gazdával felásatta a küszöböt az ólacska ajtajánál. Ott egy csontocskát talált a gazda. Ekkor tovább nem ásatottt. Azt mondta, ez volt a rontás. Meghagyta a fazekasnak, vegyen egy mázsajó szénácskát a tehénkének meg egy kis zabot vagy valami korpát. Az erdei avart, amin eddig tartotta, ne adja neki, égesse el. Aztán bementek a
