Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

MONDÁK, LEGENDÁK, ÉLMÉNYTÖRTÉNETEK

„Néhány századdal később, mind e vidéket a csehek lepték el, ezek Pribelen templomot akarának építeni, a mit is a hagyomány nekik több környékbeli templom építését tulajdonítja. Eleinte lent a völgyben kezdték meg az építést, de a fejetlen barát meghiúsítá szándékukat. Mert a mit azok nappal építenek, ő éjjel mind azt felhordta az ő hajdani remete lakja helyére úgy, hogy végtére csakugyan fent levének kénytelenek felépíteni a templomot, hol jelenleg is áll." Régen a templom mellett egy gyógyforrás volt, amely kiapadt ugyan, de „a környéken oly hiedelmet táplál a nép, hogy aki nagypéntek előtti éjjel éjfél után legelőször jön be a templom körül elterülő s kőfallal körülkerített sírkertbe, s háromszor körülmássza térdein a templomot: bármily betegségből meggyógyul. Ennek következtében még legújabban is a nevezett időben számos béna nemcsak a közel vidékről, de még Gömör és Heves megyékből is, szokott összegyűlni a kőfal kapuja előtt, melyen aztán éjfélkor berohannak, a templomot körülcsússzák, s emlékül hajukból fürtöket s mindenféle rongyokat aggatnak a fák gallyaira, minőket magamnak is többször volt alkalmam látni a fákon függve. S teszik ezt többnyire r. katholikus hitűek, dacára annak, hogy a templom már régóta a pribeli több faluból álló evang. Eklézsia anyatemplomát képezi. Sőt még férjhez menni kívánó hajadonok is meg szokták kísérteni a körülmászást, azon reményben, hogy az által hamarabb fognak férjet kapni."

26 Ez a múlt század közepén feljegyzett szokás pompás adalékot nyújt a gyógyító források kultuszához és a fára helyezett áldozati jellegű emlékekhez.

27 A fej nélküli pap, a fejetlen barát részint a tatár, török hagyományok, részint a kísértetekre, a visszajáró halottakra vonatkozó mondák körébe kapcsolható. A csehekre való utalás nyomán a pribeli fejetlen remete története a huszita történetekhez is sorolható. 8 A recens hagyományban való megjelenése alapján azonban nem kétséges, hogy a fejetlen pap a visszajáró halott, a kísértet képzetkörébe tartozik.

29 Idevonatkozóan Tisovszki Zsuzsanna jegyzett fel egy történetet a fej nélküli kísértetről: „Édesapám pásztorember volt, juhász. Hát elment a nagymamánkat meglátogatni, már az ő édesanyját. Hát mikor gyött hazafelé, mer neki olyan tempója volt, hogy nyáron a csizmáját mindig a vállán hurcolta. Hát mikor Szentandrást elhagyta, végig ért a községen, a temető alatt volt egy keresztút. Aztán mikor ö odaért, hát nem látott semmit se. Hát ahogy elhagyta a temető alját, volt a temető alatt kereszt is. Hát ő ahogy elmellőzte azt a keresztutat, éjfél után volt az idő, úgy két óra. Hát megyén valami után, mer ahogy így a két kezét súrolta, ni, így sustyogva ment utána az alak. Hát hátra nézett, hogy hát mit megyén ő utána. Hát látta, egy négylábú volt, meg farka is volt, de feje meg nem volt. De nem messze járt hozzá az alak, az kísértet volt. Hogy milyen kísértet lehetett, hát azt ő se tudta megmondani, csak ilyen szamár alak volt. Olyan forma lehetett, akár egy szamár. A hasa alja olyan sárga volt, akár a sárga pimpóka. Máskülönben cserbóka, de pimpókának híjuk. Hát megállt édesapám úgy, hogy nem olyan messze járt hozzá az alak, de mikor édesapám megállt, az is megállt. Ha édesapám elindult, az is elindult. De annyira nem közelítette meg apámat, hogy hát no fel tudta volna ösmerni. Hát volt nála egy fényes balta, a csizmája arra volt rátéve a vállára. Minden pásztorembernek volt fényes baltája, kondásbaltának híták amúgy. Hát micsináljak, volt nála pisztoly is. Mer hogy tanyán laktunk, hát volt nekünk a háznál pisztoly, hogyha valaki éjszaka lopni menne a juhot, hát hogy tudja védeni saját magát is, meg ráriasztani. Hát azt mondja magába, hogy de hát nem lövök rá, mer azt mondja, az ilyen alakokat nem fogja a golyó. Visszavág. Azt éri, aki lő. Hát az út szélin vót ilyen prizma kőcsomó, hát azt mondja, hogy hozzá fogott szaladni. Minden módon próbára tette. Hogy vissza is fordult, mikor édesapám szaladt, az is szaladt. Mikor édesapám visszafordult felé, akkor az meg megint elfelé ment, úgy hogy nem várta be, hogy hát utolérje, de nem is akarta utolérni az alak se apámat. Akkor letette a csizmáját a prizmához, a kőcsomóhoz, azt hozzáfogta dobálni. Aztán mikor eltanálta, az is állta, hogy dobálta a kővel. Olyan kövek voltak, akár az öklöm ne. Mikor jót puffant, megérte, akkor az alak azt kiabálta, hogy: nyigu, nyigu, nyigu! - így sikoltott az alak. Hát már édesapám akkor tudta, hogy mán ez nem tiszta szer, mer feje se volt, csak ő négy lábon ment utána, aztán úgy sustyogott utána. Meg a farkát is látta, hogy volt, hát állat alakba volt. No majd ő hozzáfogta, dobálta. No addig nem megyek innen el, azt mondja így magába gondolta, addig nem megyén el onnan, míg abból a kőcsomóból tart. Hogy mi 25 Szoboki Ferenc: A pribelői kőasszony és a fejetlen remete. Napkelet, I. 1857. 336-337. 26 Uo. 27 Bőséges példákat, párhuzamokat 1. Ferenczi Imre: Az animizmus világa és a magyar erdökultusz. Műveltség és Hagyomány, I—II. I960. 7 kk. és 43. jegyzet. 28 A huszita hagyományokhoz 1. Ferenczi Imre: Huszita emlékek és a néphagyomány. Műveltség és Hagyomány, V. 1963. 107-123. 29 A kérdéskörhöz 1. Zentai Tünde: A kísértet és a visszajáró halott epikus megjelenítése az Ormánságban. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, XIV-XV. 1969-1970. 297-307.; Korner Tamás: Mutatvány a készülő hiedelemmonda-katalógusból. Ethn., LXXXI. 1970. 60.