Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

MONDÁK, LEGENDÁK, ÉLMÉNYTÖRTÉNETEK

emberek: „Itt barangol Jánosík tizenketted magával és mindenről tud. A múlt héten is azt üzeni be az erdőből a Dókus Antal komámnak, hogy adjon az emberének két oldal szalonnát és küldje el számára az új csizmáját. Dókus elküldte a szalonnát, de a csizmára nézve bizonykodott, hogy nincsen új csizmája, mert az új csizma ott van a hálószobájában a díványra téve. Aminthogy igaz is volt, délben hozta Újhelyről a bádog-levélszelencével együtt a levélhordó-cigány, és az inas odatette, anélkül, hogy szólt volna róla az urának."

12 A Jánosík-történeteknek a magyar hagyományba való bekerülésével kapcsolatban felvetődik az átvétel kérdése. Az átvételt és az elterjedést nagymértékben megkönnyítette az, hogy a nyelvhatár mentén nagy számmal szlovákul és magyarul egyaránt beszélnek. A népköltészeti elemek áramlásának egyik hagyományából a másikéba a kétnyelvűségnek mindig lényeges szerepe volt. Feltételezhető azonban az is, hogy házasság révén nyelvcsere következett be és a magyarul hallott történet elmondója eredetileg szlovák származású. Ezt sejthetjük a 3. és az 5. történettel kapcsolatban az adatközlő asszony lánynevéből (Vrastyák Rozália). Nem hagyható azonban figyelmen kívül az iskolák szerepe sem. Szlovákiában az ottani magyarok számára kiadott tankönyvekbe magyar nyelvre fordítva a szlovák nép kultúrájának, történetének példái kerültek. így a Jánosíkról szóló történetek, mondák iskolai könyveken keresztül is terjedhettek. Egyik gömöri néprajzi utam alkalmával a magyar lakosú Sajórecskén (Riecka) egy ház padlásán régi magyar nyelvű tankönyvekre bukkantam. A könyv sajnos, csak töredék, az eleje és a vége hiányzik. Az ívek kezdésénél nincs benyomatva a tankönyv címe és kiadási éve. így egykori használatának időpontját nem tudjuk megállapítani. A tankönyvben alkalmazott betűk alapján azonban megállapítható, hogy azt a szlovákiai hatóságok készíttették az ottani magyar nyelvű iskolák számára. A szlovák tulajdonnevek, helynevek stb. a szlovák helyesírásnak megfelelően vannak írva, pl. Hus, Zizka, Cák, Jánosík, Kezmarok, Trencín stb. Ezek - mivel a magyar írásban nincs c, s, z stb. - ebben a formában a magyarországi könyvekben egyáltalán nem fordulnak elő. Az említett szlovákiai magyar nyelvű tankönyvben Jánosík életéről, cselekedeteiről hosszabb történetet találunk. Jirasek népi mondafeldolgozását fordították magyar nyelvre. A tankönyv azért érdemel figyelmet, mert a szlovák népi hősről szóló történeteket, egyes epizódokat a magyar lakosság körében ismertté tette és a néphagyományba való bekerüléséhez hozzájárulhatott, vagy pedig már a néphagyományban ismert mondákat felelevenítette, felfrissíthette. A következőkben utalunk néhány Jánosíkkal kapcsolatos magyar nyelvű tanulmányra, adatra, amelyek eddig elkerülték a Jánosíkkal foglalkozó kutatók figyelmét. Ezek a cikkek szlovák hagyományt közölnek magyar nyelven. Versényi Gy. a múlt század végén több Jánosíkra vonatkozó mondát közölt.

13 Sajnos, nem ír arról, hogy adatait szlovákoktól vagy magyaroktól gyűjtötte-e. A cikk magyar nyelven jelent meg, de ez egyáltalán nem jelenti a magyar hagyományból való eredetét. A legvalószínűbb az, hogy mind a szlovákok, mind a magyarok egyaránt ismerték ezeket a történeteket. Versényi leírása szerint Jánosík egy szegény paraszt fia volt. Hétéves korában még szopott. Mindig a kemencén aludt. Abba a szobába, ahol ő tartózkodott, éjjel boszorkányok jártak be a kéményen. Egyszer a boszorkányok meg akarták tudni, hogy Jánosík ébren van-e. Tüzes üszköt tettek a meztelen hasára. Jánosík ébren volt és tűrte a nagy fájdalmat. A boszorkányok táncoltak, majd a kéményen át távozni akartak. De Jánosík az elsőt megfogta és nem engedte el. Ekkor a boszorkányok Jánosík gatyamadzagját egy kígyóval cserélték fel, amelytől rendkívüli erőt kapott. Kapott még egy magától vagdalkozó kardot is. Másnap a varázsszereket az apján próbálta ki, hasonlóan a fenti történetünkhöz. A hagyomány szerint Jánosík társai a következők voltak: Hesik, Adamcík, Uhorcík, Suroncík, Potucík, Hrajnoha, Mucha, Garai, Tarkó, Durica és Mihalcík. Különösen érdekesek azok a mondák, amelyek Jánosík elrejtett kincsével állnak kapcsolatban. A kincsét állítólag egy sziklabarlangban rejtette el. Halála után sokan próbálták megszerezni. Ha valaki odament, a sziklaajtó összezárult. Egyszer azonban a szikla feltárult egy szegény özvegyasszony előtt. A kincsek mellett egy hordó bort is találtak. Igen finom olajsűrüségű ital volt. A cikkben olvashatunk még Jánosík rendkívüli erejéről. A kezében olyan erő volt, hogy a követ, szikladarabot szétmorzsolta. Csak a gazdagokat fosztotta ki. Előre megüzente, hogy mikor megy hozzájuk és hogy mit készítsenek ki számára. Amit a gazdagoktól elvett, a szegényeknek adta. Különösen szerette a szegény diákokat. Ha velük találkozott, a tananyagból kikérdezte, majd megajándékozta őket. 12 Mikszáth K.: Összes művei, XIII. Budapest, 1960. 10. 13 Versényi Gy.: Felvidéki népmondák. Ethn., VI. 1895. 235-237.