Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

MONDÁK, LEGENDÁK, ÉLMÉNYTÖRTÉNETEK

is fogták, azt a kezét meg hátrakötötték, oszt a vénasszony meg azt kiabálta, mert a fejsze vágta a vasat, úgy hogy már kijött volna a fejsze a ládából, akkor lett volna ordung, de a fejsze nem tudott kigyönni a ládából, mert a vénasszony csak azt kiabálta, hogy a gatyamadzagját vágják, csak a gatyamadzagját vágják el, mert ő tudta, hogy a gatyamadzagban van az erő. No aztán utána már eleresztették, de azt mondta Jánosík, hát ha már elkezdtétek, akkor végezzétek is, hát akkor azt megölték. Hát aztán a királynak tudtára ment, de hát egy század katonának a fizetése sok volt, hát azt mondta édesapám, hogy Liptó vármegye egy véka aranyat fizetett Jánosíkért, meg egy véka ezüstöt, azoknak a katonáknak az eltartását, mert már ő pardont adott volna Jánosíknak. így hát tönkrement, de hát ö nem bántott senkit sem, csak a gazdagokat, a nagy urakat. ( Elmondta..Gá$párAndrásné Vrastyák Rozália 72 é. 1980. Gy.: Tisovszki Zsuzsanna, GA. 180., Trizs) 4. Egyszer Jánosík kereskedőnek volt öltözve, amikor egy asszony a lányával ment el mellette. Megszólítja őket, hogy hova mennek. Mondják, hogy mennek a városba stafírungot venni, mert a lány férjhez megy. Jánosík megtudta, hogy szegények, akkor szólt, hogy menjenek vele. Elvezette őket a barlangjához. Jánosík kihozta onnan a végvásznakat. Egyik fától a másikig mérte. így ajándékozta meg őket. (Elmondta.Csák Andrásné-?^) év. 1978., Mikolcsány, Rozsnyó) 5. Egy asszony megyén a vásárra, ő meg az út szélin állott. Azt mondja: - Hova megyén, jó asszony? - Mének a vásárra. - Hát azt magába? - Csak magamba, nem félek én, mert nem bánt engem senki se. - Jánosíktól nem fél-e? - Nem bánt ő engemet, mert én szegényasszony vagyok. Egy csepp napszámból van pénzem, azt én meg a gyerekeknek spórolom. - Gyöjjön velem. Hát bement az erdőbe, behívta, oszt az egy fától a másikig mérte neki a métert, ruhára valót. Azt mondta, hogy ez biztos megvan egy méter. Hát megpakolta az asszonyt, úgy gyött haza a vásárról, de nem a vásárról, hanem az erdőből. A másik meg ment megint, csakhogy ő azt az asszony már kikísérte az erdőből, azt egy másik aszszony ment. Hát azt mondja: - Hová megyén? - Mének a vásárra. - Magába nem fél? - Nem félek én senkitől, azt mondja, csak attól a kutya Jánosíktúl! - Nem bántja ő magát! - De hogy a rossz nyavalya üsse ki őtet - mondta az asszony jobbra-balra. - Na azt mondja, itt leszek én visszafele, hajon! Hát gombostűt hozatott vele meg aprószöget. Mikor gyött vissza, tényleg ott volt Jánosík, azt mind a talpába verte, ez volt a bosszú, hogyhát ugye, annyira megszidta Jánosíkot. (Elmondta Gáspár Andrásné Vrastyák Rozália 72 é. 1980. Gy.: Tisovszki Zsuzsanna, G A. 180., Trizs) 6. Egy ember ment a vásárra. Jánosík kiment eléje az erdőből. - Bácsika, hova megyén? - Mennék a vásárra ökröt venni. - Mennyi pénze van? A gazda nem merte megmondani, elrejtette a pénzét a csizmaszárba. De addig faggatta Jánosík, míg elő nem vette. - Mért félti a pénzét tőlem, bácsika, én még adok hozzá. Erre jöjjön visszafelé, mutassa meg, hogy milyen ökröket vett. A gazda megvette a két ökröt, de nem teljesítette Jánosík parancsát. Más úton ment haza. Jánosík megtudakolta hol lakik. A pár ökröt elhajtotta. így büntette meg, mert nem fogadott szót. (Elmondta Csák András 70 év. 1978., Mikolcsány, Rozsnyó)