Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
SZÜLŐFÖLDÖN HONTALANUL
De akkor már a magyar asszonyok gondoskodtak arról, hogy bizonyságot szerezzen a dologról. Martinkónét odacsalogatták, ahol Julis az urával együtt turbékolt. Az asszony szégyenében elköltözött Lévártról. Martinkó pedig beköltözött a Julis házába. így Ducman András háza, amelyben Martinkóék laktak, felszabadult. Egy magyar család megint visszakapta a tulajdonát. Azután Martinkó is eltűnt Julissal együtt. Nem várták meg, amíg Pali kiszabadul. Elmentek Csehországba. Felcserélődött a szerep. Mintha a sors így akart volna bosszút állni azon, aki a mi csehországi deportálásunknál segédkezett. Martinkó után már csak egy kolonista maradt a faluban. Pupala, az útőr. Az utolsó ellenálló volt. Sehogy sem tudtuk kipiszkálni. Szilárdan tartotta magát. A járás vele, mint egyetlen szlovákkal tartotta a kapcsolatot. Biztatták, hogy tartson ki. A Rákos-völgyi találkozásunk óta nem szóltunk egymáshoz. Ha meglátott, kikerült. Tudtam, ha alkalom kínálkozik, bosszút áll rajtam, amiért az erdőben a rekettyés alá szorítottam. Erre a bosszúra - nem felejtem el az időpontot - 1952. szeptember 8-án délelőtt került sor. Egy öttagú bizottság jelent meg a házamnál. Ennek a bizottságnak az volt a feladata, hogy a terménybeszolgáltatást ellenőrizze és végrehajtassa. Helyi részről Pupala volt a hivatalos tag. Fölszólítottak, hogy azonnal vigyem a terményt Harkácsba a régi urasági hambárba. Közöltem, hogy reggel már voltam ott és érdeklődtem, hogy mikor vihetem a beszolgáltatást. Ott a főnök azt mondta, hogy ma ne vigyem, mert búcsú van a faluban, a mai nap szünetel az átvétel. A beszélgetés magyarul folyt. Pupala egy kukkot sem értett, csak folyton azt hajtogatta, hogy nyenyi pravda, nem igaz, amit én mondok, mert én a törvény ellen vagyok, szabotálom a beszolgáltatást. Hiába mutattam az előkészített terményes zsákokat, Pupala egyre csak kiabált, hogy nyenyi pravda, nyenyi pravda. Másnapra berendeltek Tornaijára. Ott letartóztattak és a rimaszombati börtönbe szállítottak. Másfél hónapig tartottak vizsgálati fogságban. Egyedül voltam egy zárkában. Meg akartak törni. Ez nem sikerült nekik. Végre kitűzték a tárgyalást. Akkor tudtam meg, hogy lazítással vádolnak. Lázítottam a Csehszlovák Köztársaság törvénye ellen. Arra buzdítottam a falu népét, hogy ne szolgáltassa be senki a terményt. Én is megtagadtam a beszolgáltatást. Pupala volt a koronatanú. A bíró felszólította Pupalát, mondja el pontosan, hogy történt a dolog. Erre Pupala azt felelte, hogy ő nem tud magyarul, ezért nem tudja elmondani, hogy mit mondtam. Akkor miért állítja, hogy a vádlott lázított, tette fel neki a bíró a kérdést. Pupala hebegett-habogott. A nekem ásott verembe esett. A bíróság felmentett. Újra szabad lettem. Másnap már mentem a határba. A börtön miatt elkéstem az őszi munkálatokkal. A természet halad a maga körforgásán, nem törődik azzal, hogy az emberek ölik egymást. A nap felkel és lenyugszik. Egyformán süt magyarra és szlovákra, jó és rossz emberre. Olyanra is, mint Pupala, aki a hamis vádja miatt annyira elszégyellte magát, hogy nyomtalanul eltűnt. O volt az utolsó kolonista. Tőle is megszabadultunk. Őt a saját becstelensége űzte ki a faluból. A konkolyt is megtermi a föld, éppen úgy, mint a búzát. De a földműves a hitvány gazt az árokba veti és elégeti.
