Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

SZÜLŐFÖLDÖN HONTALANUL

húzta a vizet. Veder le, veder fel. Hangosan mondta, hogy a csendőrök is hallják, jó szomjasak vagyok, lovacskák, mit ettetek, hogy ennyit isztok. Amikor Andris úgy gondolta, hogy Elemér már messze jár, a vízhúzást abbahagyta. Fogta a kantárszárat, vezette vissza a lovakat. Akkor látja a két csendőr, hogy Elemér eltűnt. Nekitámadnak Andrisnak. Az meg bámul rájuk, még a száját is eltátja, mint a bolond. Idétlen hangon a lovakat szidja, amiért sok vizet kellett nekik húzni. Most meg szedheti le róluk a szerszámot, pedig hát ő Elemért meg a csendőr urakat be akarta fuvarozni Tornaijára. A csendőrök káromkodtak, de semmit nem tudtak tenni. Szégyenszemre elkullogtak a ház elől. A bírónak, a szlovák Martinkónak meghagyták, hogy ha a Lesták fiú előkerülne, akkor kötözzék meg, majd ők érte jönnek. A szökött fiú többet nem mutatkozott. Csak Andris tudta, hol van a rejtekhelye. Ö hordott neki ennivalót. Elemér néha-néha éjszaka belopódzott a nagyszülőkhöz. Meleg ételt evett és tiszta alsónemüt váltott. Addig Andris a kapuban őrködött. így tartott ez egy vagy másfél hónapig. Akkor aztán hirtelen megváltozott a helyzet. A bujdosók és az elhurcoltak fellélegeztek. De az otthonunkig visszafelé még hosszú, gyötrelmes út várt ránk. Egy rab német asszony és a kisfia Egy másik szökésről is beszámolok. Protivínben a magyarokhoz hasonló sorban németek is cselédkedtek. Voltak, akiket rabként kezeltek. Ezek a gazdák felügyeletére voltak bízva, s ők feleltek értük. A gazdánknak is volt két német foglya, egy német asszony a kisfiával. Elmondom az ő szomorú történetüket és szerencsés megmenekülésüket. A portán a disznóól végénél az ólhoz építve volt egy helyiség, ablak nélkül, nagy faajtóval. Már az első nap este szemembe ötlött, hogy a gazda kesztyűs kezében női ruhafélét hoz a disznóól felől. Megy előre, kinyitja a ház alatti pince ajtaját, a ruhát bedobja, aztán az ajtóban megfordítja a kulcsot, kiveszi és bemegy a házba. Reggel megfigyeltem, hogy mi történik. A mi odúnk ablakából ráláttam a gazda házára. Prásek jön ki a lakásból. Megy a pincéhez. Kezén a kesztyű. Nyitja a zárat. Kiveszi a ruhát. Viszi a sertésólhoz. A nagy faajtón a reteszt ellöki és a nyíláson bedobja a rongyokat. Döbbenten figyeltem, mi történik itt. Rövid idő múlva egy sovány asszony jön ki onnan egy kis fiúcskával. Olyan idős lehetett, mint az enyém. Sovány volt szegényke, mint az édesanyja. Ki lehet ez az asszony ezzel a fiúcskával? Szomorú történet. Német asszony volt. A városban az állomás mellett van egy szálloda-vendéglő. Az asszony és a férje volt a tulajdonos. Amikor a háború befejeződött, az embert mint németet le akarták fogni, de sikerült megszöknie. Helyette a feleségét és a kisfiát tartóztatták le. Azután kiadták munkára. így került Prásekhez, akinek úgy kellett rá vigyázni, mint egy rabra. Azért vette el tőle minden este az egyetlen ruháját és azért zárta rá az ajtót, hogy meg ne szökhessen. A disznókat etette. Alig kapott valamit a gazdától. Szegény asszony a disznóknak főzött krumplit ette a fiacskájával. Mint a cérna, olyan vékonyra soványodtak. A kút a mi épületünk előtt volt. A német asszony onnan vitte a vizet vedrekben a disznóknak. Egyszer, Andriska, a kisfiunk kint álldogál az ajtó előtt, zsíros kenyeret eszik jóízűen. Jön erre a német asszony a fiával. A kis német fiúcska sóvárogva nézi az én gyermekemet, a nagy szelet kenyeret a kezében. A két gyermek éppen egyforma korú volt. Megy az én fiam, a magyar fiú a német fiúhoz. Nyújtja a kenyeret, kínálja, vegye el. Az mohón kap utána. Aztán csak nézik egymást. Az édesanyának könny szökik a szemébe. Mi az ablakon át láttuk az eseményt. A mi szemünk is elhomályosodott. Nem is tudtuk, melyik gyermeket sajnáljuk jobban. Azt, aki idegenbe került a szülőföldjéről, vagy azt, aki a szülőföldjén lett rab? Mindkettőnek ugyanaz a sorsa. Egymásra találtak. A két kisfiú azután mindennap együtt játszadozott az udvaron. A német fiúcska vékony ruhában volt, az is szakadozott róla. Adtunk rá a mi fiunkéból. Lötyögött a vékony testén. De legalább nem fázott a februári hidegben. Mindennap együtt ebédelt a mi gyerme-