Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

SZÜLŐFÖLDÖN HONTALANUL

Látszólag béke és nyugalom volt. A Turóc-patak csendesen folydogált. A fű már kihajtott, a ragyogó tavaszi napsütésben az egész mező sárgállott a pitypangtól, mintha aratásra várna. A falum elején, Tornaija felől, Nepomuki Szent János szobra áll egy kis bolthajtásos építményben. Lehajtott fejjel nézett ki ránk. Bene Pali meg én egyszerre vettük le a kalapunkat. Az én portám a falu másik végén van. Minden udvarra betekintünk. Vajon kihez menjek? Csak én maradok itt. Bene Pali dereski, ő megy tovább. A házamhoz hiába megyek. Ki tudja, ki lakik benne. Eszembe jutott, legjobb lesz, ha Margit komámasszonyékhoz megyek. Az ura kivándorolt Amerikába. Már régóta készül hazajönni. Az utazást a háború megakadályozta, most meg ilyen helyzetben kár lenne otthagyni Amerikát. Az lesz a legjobb, ha a komaasszony utánamegy. Neki egészen más a helyzete. Az amerikai követségen ezt eligazítják neki. Majd jön velünk Prágába és elviszem a követségre. Mindezt a késő éjszakába nyúló beszélgetés során tárgyaltuk meg. Volt nagy öröm, amikor a komaasszony meglátott. Jöttek aztán oda sokan a faluból, akiket nem hurcoltak el. Mindent el kellett mondanom töviről hegyire, a kezdettől mostanáig. De engem meg az érdekelt, hogy mi van otthon. Az első hír a remény híre volt. Megszűnt a kitelepítés, az elhurcolás. Utánunk már több családot nem vittek el. Igaz, voltak, akik félelmükben aláírták a papírt. A szlovákok úgy gondolták, hogy ha a falu első embere behódol, meghajlik a többi is. Velem, a bíróval nem boldogultak. El kellett tüntetni. A nyáj, ha nincs pásztora, önként megy a vágóhídra. Az elhurcoltak házaiba telgárti szlovákok költöztek. Elmondom bizonyságul, hogy kik voltak a fészekrablók a mi falunkban. Az első telepes az én házamba költözött. Rejdovján Simon a neve. Feleségével, négy lányával, fiával és annak feleségével foglalták el a portát. Bútort nem hoztak magukkal. Úgy aludtak sorban a padlón. A kiutalási papírján az állt, hogy az állataim is az övék. De mire ők megérkeztek, a lovakat és a teheneket valaki elhajtotta. Rejdovján megtudta, hogy a két lovat Hanvára vitték, onnan meg átcsempészték Magyarországra. De a tolvajokat Sajópüspökiben elkapták. A lovakat a szlovák csendőrségnek visszaadták. Onnan hozta aztán vissza Rejdovján a szegény Bercit meg a Dezsőt. Az egyik tehenet a tornaijai Zoltánféle istállóban, a másikat meg Dereskben a Galo Rudi házába költözött szlováknál találta meg. Az üszők eltűntek, biztosan levágta valaki. Megmaradt a nehéz szekerem, a vetögép és a szecskavágó. A többi gazdasági szerszámom elkótyavetyélődött. A második foglalónak Martinkó Juraj volt a neve. Ducman Andris koma házába költözött. Igaz, nem volt az költözés. Nem hozott az magával semmit. A szobába szalmát vittek, arra feküdtek. Martinkó lett a bíró. Azt mondják, csak a nevét tudja leírni nagy nehezen. Minden este a kocsmában iszik, míg le nem részegedik. A falu kocsmárosa egy jöttment ember volt. Az első volt, aki aláírta, hogy ő szlovák. Neki mindegy, csak fogyjon a pálinka. A harmadik betelepülőnek egészen magyaros volt a neve. Salamon Sámuelnek hívták. A fiával és a feleségével érkezett. Két gebe húzta a rossz szekerüket. Nem hoztak azok se semmit. A Szögedi Laci koma házába költöztek. Az embernek rossz volt a lába. Sántikálva járt. Nehezebb munkát nem bírt. O lett a kisbíró és a postás. A negyedik szlovák családfőnek Novij Sedlák Ján volt a neve. A Lesták Pál háza volt neki kiutalva. Feleségével és a fiaival érkezett. Sedlák lett a falu hitese. A foglalók közül ő sem tudott magyarul. Ha az utcán a lévártiak mellőzték, mindig morgott valamit. Az ötödik új gazda Fedor Stefán. Együtt jött Sedlákkal, az ő szekerén. Családja nem volt, csak felesége. Gergely Pista házát kapta meg és Lesták Pali vagyonának a felét. írni, olvasni tudó ember volt. O lett a vezetőségben a titkár. A hatodik Cérnák Miso és családja. Máté Pestu házába költözött. O is tagja lett a helyi vezetésnek. Korábban már itt volt az új szlovák tanítónő és Pupala, az útőr. Ezeknek a felső vezetés azt a megbízást adta, hogy alakítsák meg a falu vezetőségét. így ők lettek a falu irányítói. Az történt, amit ők akartak. A további kitelepítést már nekik kellett előkészíteni. A tanítónő kivételével minden este a kocsmában találkoztak, ott intézkedtek életről-halálról. Nagy letelepedési kölcsönt kaptak, hogy a gazdálkodást megkezdhessék. A pénzt gyorsan elverték. Volt nagy dínomdánom. Blaskó, a fürdős egy követ fújt velük a kitelepítésben, de nem vegyült közéjük. Engedte, hogy az alja munkát ők végezzék. A falu lakosai a betelepült szlovákokat azokról nevezték el, akiknek a házába költöztek. Hogy tudják, kiről van szó, így mondták: a Horváth tótja, a Máté tótja, a Lesták tótja. A feleség, a gyerek: a Horváth tótjának a felesége, a fia, lánya és így tovább.