Szabadfalvi József: Pásztorcsanakok Észak-Magyarországon (Miskolc, 2001)

VII. DOMBORÚ FARAGÁSA CSANAKOK TESTÉN

szemben pedig egy kézifegyverekből álló gúla van koszorúkkal övezve (46/A. kép). 1893-ban készült, és 1896-ban ajándékozták a Néprajzi Múzeumnak a Karancsságról (Nógrád m.) bekerült csanakot. A szép, csésze alakú edényke fü­lére egy puskás vadász és kutyája figuráját faragták. A test két oldalán, ugyancsak a fogó mellől rozma­ringra emlékeztető virágág indul és fut a közepéig, fölötte a következő felírással: CSÍKY SÁNDOR. Mindezt, a szokásos módon, két farkasfogas díszítő­sor közé helyezték el (24 . kép). Két 1894. évvel datált darabnak van medaillonos díszítménye. Még Jankó János talált rá a Karancsság­ból származó, csésze formájú, kettősfülű csanakra, amelynek a testén körben három, címerformára ki­alakított medaillonban egy-egy nyolcágú, a szirmok felületén tagolt rozetta van. Kerek fenekén pedig ugyancsak domborműves kivitelezéssel K J 1894 felirat található (34. kép). Ugyancsak kutyafüle van a Kisterenyéről származó, 1894-ben faragott, csésze alakú ivópohárnak is, amelynek az oldalán három, de már szabályos medaillonos keretben egy-egy, az előzőhöz hasonlatos rozetta található. A csésze al­ján és felső szélén csipkére emlékeztető keret hit végig. A későbbiekben itt jobbára farkasfogazást ta­lálunk. A barna színű edénytest alján találjuk itt is az 1894-es évszámot (8/B. kép). A két ivópohár fü­lén lévő kutyafigura is hasonlít egymásra. Az edény­kék más hasonlóságai miatt is feltételezhetjük a fa­ragó azonosságát. 34. kép. Medaillonos csésze 1894-ből Karancsság, Nógrád m. NM. 10.635.

Next

/
Oldalképek
Tartalom