Szabadfalvi József: Pásztorcsanakok Észak-Magyarországon (Miskolc, 2001)

ELŐSZÓ

Előszó Meggyőződésem, hogy a tudománnyal foglalkozóknak életük során, úgy jó tízévenként, át kell térni egyegy újabb témakör kutatására. A megszokott témákba is bele lehet fáradni. Az újabb pedig élénkíti a kutatási érdeklődést és a kedvet. Természetesen nem kell teljesen hátat fordítani a réginek sem, időnként oda is visszavissza lehet térni. Azoknak egy-egy, korábban nem látott aspektusáról, vagy nagyobb, szintetizáló munkákban még lehet írni, vagy akár konferenciákon is szereplést lehet vállalni. Élete során így lehet a kutató - szakmáján belül - három-négy témakör specialistája. Ilyen meggondolásokból kezdtem hozzá, néhány éve ismét, a népművészet kutatásához. Mesterségekkel, pl. kerámiával és mézeskalácsossággal már nem akartam foglalkozni. Az elmúlt fél évtizedben valójában két témakör foglalkoztatott: a templomi festőasztalosság és a pásztorművészet. Az utóbbi - már csak a hosszasan végzett pásztorkodási kutatásaim miatt is - mindig érdekelt. Néhány évtizeddel ezelőtt már ezzel is megpróbálkoztam Hajdú-Bihar megye népművészete kapcsán. Illetőleg mindkét említett témakört - mások mellett én írhattam meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megye népművészete (Miskolc, 1997.) c. monográfiában is. A magyar pásztorművészetnek három nagy területi egysége alakult ki: a Dunántúlon, az Alföldön és ÉszakMagyarországon. Ezek közül az utóbbiban jött létre a legszínesebb egység. Ezért, másrészt pedig mivel néhány évtizede itt élek, elhatároztam az észak-magyarországi pásztorművészet egészének feldolgozását. Akkor még nem tudtam, milyen nagy fába vágtam fejszémet! Az anyag áttekintése is legalább két évbe tellett. A terület múzeumait többször is felkerestem Nógrád megyétől Szatmár és Bereg megyéig. A Néprajzi Múzeum anyagának áttekintése szinte külön embert igényelt volna. Sok munkával kigyűjtöttem és kézbevettem a teljes pásztorművészeti anyagot. Az illusztrációnak szánt tárgyak kiválogatása, kikölcsönzése és azok elkészíttetése ugyancsak előre nem látott, szívós munkát kívánt. Néhány tanulmány a feldolgozómunka során is elkészült. Ezek a bibliográfiában megtalálhatók. A magyar múzeumok gyűjteményeiben, főként a Néprajzi Múzeumban található, határainkon kívüli megyékből (főként Zólyom, Liptó, Bars, fing, Máramaros, stb.) származó csanakok egy részét is tekintetbe vettem itt, természetesen a használó népek említésével. Célom elsősorban az összehasonlítás volt. Eddig még nem jutottam el a szomszédos országok múzeumaiba a pásztorművészeti gyűjtemények megismerésére. A munka eredménye ez a könyv. Ez után - közelesen - szeretném feldolgozni és közreadni a területre nagyon jellemző szaruművészetet, az ivótülköket, a pásztorkürtöket és a szarudobozokat; és ismét külön a terelőeszközöket, a pásztorbotokat, fokosokat, juhászkampókat, karikásokat és egyebeket, pl. a tükrösöket, borotvatokokat és a fémtárgyakat. Remélem, igyekezetem nem marad torzóban!