Szabadfalvi József: Pásztorcsanakok Észak-Magyarországon (Miskolc, 2001)
X. ÖSSZEGZÉS
Az észak-magyarországi ivókanalak elérhető, teljes anyagának tanulmányozása azt a felismerést is megerősítette, hogy mind a díszítőtechnikák, mind a díszítményrendszerek folyamatosan alakultak, fejlődtek, sőt gazdagodtak is. Másként megfogalmazva, régiónk csanakkészítése és díszítése sohasem volt statikus, folyamatosan változott, sőt gazdagodott. Következésképpen ebben a folyamatos alakulásában volt hagyományos, jellemző és tipikus. Viszont a hagyományosnak mondható, az erdőt járók által hagyományosan használt ivócsanakok mellett már legalább a millenniumi évektől megtalálhatók olyan agyondíszített csanakok is, amelyekről messziről árulkodik az, hogy azok nem használatra készültek. Ezeket megrendelésre, ajándéknak, vagy búcsújáróhelyeken való darusításra készítették. Ezeket az úgymond idegenforgalmi célú ivóedényeket igyekeztem kirekeszteni a vizsgálatból. Egyszer azonban ezeket a tendenciákat is tanulmányoznunk és feldolgoznunk kell! Összehasonlító vizsgálatot könyvemben sem a formák, sem a díszítés tekintetében nem végeztem. Célom csak az észak-magyarországi csanakok részletes, alapos és elemző bemutatása volt. Nem óhajtottam beleszólni valójában az eredet, a történet és főként a népek közötti összefüggések konkrét kérdéseibe sem. Bátky Zsigmond két 1928-as tanulmányának idevonatkozó megállapításait és ötleteit sem mérlegeltem. Ezek nagyon messzire vezettek volna. Kicsit később, amikor már a témát is bizonyos távolságról szemlélem, majd akkor szeretnék még erre visszatérni.