Szabadfalvi József: Pásztorcsanakok Észak-Magyarországon (Miskolc, 2001)
IX. A CSERPÁKOK
István teóriájának hatása ennek a beleltározásánál is megfigyelhető: „Fogója díszes oszlopos ablakon ülő emberalakot ábrázol." 103 Bátky Zsigmond 1906-ban megjelent Útmutatójában a 33- táblán hat figurális ábrázolású edényt közölt. Az első meghatározásául a következőket írta: „Merítőedény, vagy csorpák. Ezeknek az edényeknek fülén az építészeti motívumok mellett a pásztoréletből vett jelenetek vannak szabadon kifaragva. Fülén juhot fejő pásztor. Zólyom vm. Tót" (64/A. kép). Hasonló kinézetű a Néprajzi Múzeum egyik csorpákjn, amelyet a Nógrád megyei Adelováról Herman Ottó hozott be. Az edény alacsony testének (m.: 8,2, átm.: 13 cm) alján a fém abroncs vonalakkal és kidomborodó dudoros poncolással díszített. Négyzet alakú deszka fülén, két kerek áttörés fölött, hátulról kecskét fejő pásztorfigurát találunk. 104 Sajtot gyúró pásztorfigura látható két Zólyom megyéből származó cserpákon Bátky említett könyvének közlésén (65/A.,C. kép). Mindkettő díszesen áttört füle felülemelkedik az alacsony és széles edénytesten. A másodikon, amelyen vésett geometrikus és egyszerű növényi ornamentika is van, egy pásztor kis széken ül; a háta mögött pedig a juhászszállás kunyhója látszik. A Néprajzi Múzeumba 1911-ben bekerült darab neve a nyilvántartás szerint tejmerő csupor (csorpák). Teljes magassága a fülével együtt 17 cm, testmagassága 8,6, átm. 12,4 cm. Kartonjára Földes László - többek között - a következőt írta: „A fül téglalap alakú, tojásdad újnyílással, fölötte egy sorban félköríves áttörtekkel. A fül tetején figurális faragvány: edény mellett álló, tej verő férfi."" 15 Egy-egy pásztorfigura van két további Zólyom megyei cserpákon. Az egyiken fejőszéken ülő és furulyázó (64/B. kép), a másikon kutyáját oktató, ülő pásztorfigura (65/D. kép) látható. Az utóbbi széles és erőteljesebben tagolt fülén 1867-es évszám van. Hasonló alakú és díszítményű, 1898 évvel datált cserpákot őriz a balassagyarmati Palóc Múzeum is a Pest megyei Ácsáról. 106 A Szepes megyei Merényből 1898-ban hozott be Herman Ottó egy puhafából, egy darabban kifaragott cserpákot, amelynek teljes magassága 21,4, testmagassága 13,2, átm. 12 cm. Egyszerű, csupán a megfogást szolgáló füléről kartonjára a következőket írták: „A fül építészeti formák és figurák keveréke: palásttal párhuzamos tagja oszlopszerű, fül tetején egymásnak háttal két meztelen, de kalapos férfi ül. Fül alsó részén lábait megvető kutya." 107 Ennek a, mint ő írja tót edénynek a rajzát Bátky Zsigmond is közölte (65. kép). Meg kell még említeni, hogy Nécsey István is közölt a Felsőmagyarországi me103 HOM. 53938.1, 104 Adelova, Nógrád m. NM. 16.406. 105 Tiszabogdány, Máramaros m. NM. 90.361. 106 Acsa, Pest m. Palóc Múzeum 50.38.1. 107 Merény, Szepes m. MN. 16.144.