Fügedi Márta: Reprezentáns népcsoportok a 19-20. század fordulójának népművészet-képében (Miskolc, 2001)

V. AZ ÉRTELMISÉG SZEREPE A NÉPMŰVÉSZET FELFEDEZÉSÉBEN

Más értelmiségi társaihoz hasonlóan Ács is szívesen tartott ismeretterjesztő előadásokat a népművészet értékeiről és szívesen publikálta is nézeteit a népművészetről: a Magyar Iparművészetben pl. 1910-ben A nép szépérzékének fejlesztéséről címmel írt, 1914-ben A műgyűjtésről, 1916-ban pedig a Háziipari telepek címmel tette közzé nézeteit és tapasztalatait. 1909. február 20-án például a budapesti Iparművészeti Múzeumban tartott előadást a Sárköz népművészetéről, ahol az előkelő hölgyközönség körében nagy sikert arattak a hímzések mellett a sárközi kislányok díszítő rajzai is. A háziipar fejlesztésének fontosságát hangoztatva „kiemelte a vagyonosodásra, a nemzeti művészetre és az erkölcsi életre egyaránt nagy befolyást gyakorló hatását."

156 Az 1920-as években „részben szociális, segítő szándéktól vezetve, részben a népművészeti hagyományok megőrzésére helyi értelmiségiek, a községükért felelősséget érző lelkészek, tanítók újabb akciókat kezdeményeztek a már meglévő, szük körű, Ács Lipót szervezte őcsényi munkatelep mellett." Arany Dénes, decsi református lelkész és Szilágyi Béla, őcsényi református lelkész kezdeményezte a „müvészetmentő" akciót: „gyámoltalanságunk szomorú jele volna, ha a nagyanyák remek hímzésű főkötőit utolsó darabjáig kiadnánk a kezünk közül" - vallották. Hozzájuk társult Baja Béla festőművész, s a fellelhető régiségeket összegyűjtve kiállításon propagálták a sárközi népművészet értékeit, majd a megyéhez fordultak segítségért, a „nemzeti sajátságok megőrzése és a falusiak számára kiegészítő kereseti lehetőség biztosítása érdekében".

157 A Népművészetet Védő Egyesületből alakult meg 1929-ben a decsi Háziipari Szövetkezet „a Sárköz élő népművészete megmentése, ősi formáiban való megőrzése, fenntartása és továbbfejlesztése, valamint a sárközi lakosság helyzetében javítása" céljából. A decsi értelmiség (lelkészek, lelkészfeleségek, tanítónők, rajztanárok) összefogásával és szervezésében tanfolyamot indítottak, melynek célja „a nép ízlésének nemesítése, az idegen hatás távoltartása, alkalomnyújtás a képességek kifejlesztésére -, az új lelki szépségek felé való irányítás és az így megteremtett népművészeti termeléssel a nép anyagi jólétének növelése".

158 (A tanfolyamsorozat öt éven át tartott!) A sárközi értelmiség helyi kultúrapártoló szerepének egy későbbi, de nagyon jellemző példája 1938-ból származik, amikor is az eucharisztikus kongresszus alkalmából XI. Pius pápának „magyaros" kazulát kívántak ajándékozni. Az országos pályázatot Nagy Lászlóné, az őcsényi református tanító felesége nyerte, s az ö tervei alapján sárközi asszonyok hímezték ki az ajándékot.

159 A fenti példák is azt mutatják, hogy az értelmiség - korabeli megfogalmazásban a „helyi intelligencia" - szerepe a századfordulón és a századelőn meghatározó volt a népművészetével reflektorfénybe került népcsoportok életének alakulásában. Ez a szerep és feladatvállalás ebben az időszakban elsősorban az értékfeltárásra, annak tudatosítására, propagálására koncentrálódott, tehát egyfajta közösségerősítő, patronáló és menedzselő feladatokat tűzött célul. Az első világháború után és a trianoni békeszerződés utáni „sokk" időszakában ennek a tevékenységnek és mozgalomnak is átértékelődtek a hangsúlyai és célkitűzései. A trianoni békeszerződés utáni szétszabdalt országban minden fokozottabb hangsúlyt kapott, ami igazán magyarnak minősült. Ebbe a folyamatba jól illeszkedett be a népi kultúra egyes elemeinek és jelenségeinek, illetve egyes reprezentánsnak minősített népcsoportjainak kiemelése. A trianoni béke után a kormányzat a néprajz, a népmüvéTolnavármcgye 1909. 28/4. idézi Szilágyi M, 1980. 21. Flórián M, 1989.217. Flórián M., 1989. 218. Tolna megyei Újság 1937. 78. sz. idézi Flórián M, 1989. 221.