Fügedi Márta: Reprezentáns népcsoportok a 19-20. század fordulójának népművészet-képében (Miskolc, 2001)
III. TÁJAK, NÉPCSOPORTOK REPREZENTATÍV SZEREPBEN - 2. „A magyar falvak királynője" A matyó népművészet „felfedezése"
tárgyainak. Mezőkövesd városa 1903-ban egy teljes matyó szobaberendezést és viseleteket ajándékozott a néhány éve alapított Borsod-Miskolci Múzeumnak. Az ajándékból „Matyó szoba" néven készített kiállítást Morvay főjegyző és felesége rendezte be. 71 Ennek a gyűjteménynek textilanyagából rendeztek aztán alkalmi kiállítást Mezőkövesden 191 l-ben Izabella látogatásakor. Morvayné elsősorban szociális érzésből kezdett pénzért varratni, s az ő meghívására látogatott Mezőkövesdre először 1908-ban a Háziipari Szövetség két vezetője, Batthyány grófné és Benczúrné, és éppen Morvayné hímzésgyűjteményének megismerése után kezdték el támogatni a matyó hímzés terjesztését. A matyók felfedezésének első időszakában a helyi intelligencia néhány képviselője volt a legjelentősebb varrató, nagyrészt jó szándékú szociális érzéstől vezérelve. A bérmunkában való varratás nagyságrendjére utal az az adat, mely szerint Zelei Ilona tanítónő 1911 végén már 300 asszonnyal dolgoztatott. Mellettük azonban a jelentős számú zsidó kereskedő is gyorsan ráállt a matyó kézimunkák termeltetésére és forgalmazására. 72 A színezést többnyire a varrató diktálta, részben saját ízlése, részben a vásárlói igény szerint. Az eredetitől eltérő tompább színeket ezért is nevezték Kövesden „zsidós" színeknek. A matyó hímzés divatossá válása és kereskedelmi árucikké „emelkedése" sajátos házaló életformát alakított ki a matyó asszonyok körében. „Batyuzásnak", „faluzásnak" nevezték Mezőkövesden azt a migrációs tevékenységet, melynek során a matyó asszonyok a batyuba-kosárba halmozott kézimunkákkal hátukon távoli vidékeken próbálták meg értékesíteni a matyó hímzéssel kivarrott különböző textíliákat. Értékesítési lehetőségeket keresve egyre távolabb eljutottak a batyuzó matyó asszonyok, többek között divatos tengerparti és hegyvidéki üdülőhelyekre is. A visszaemlékezések szerint a bátrabbak még az első világháború frontvonalain, lövészárkaiban is megfordultak. 7 ~' A matyó hímzés tehát két elkülönülő útra tért a század elejétől. Saját használatra továbbvitték, sőt gazdagították az előző évtizedekben kiformált lokális stílust, mellette azonban eladásra egyre tömegesebben készült ennek egy felhígított, olcsó anyagon, nagyobb öltésekkel kivitelezett, a századelő polgári ízléséhez alkalmazkodó, tompa színekre transzponált változata. „Létrejött egy olyan népművészet, ami mintegy az előbbit ábrázolja, utánozza, interpretálja, lehetőleg olcsóbb sokszorosítási technikával idegenek, városiak számára". 74 Megjelent a matyó népművészet élménye a századelő kiemelkedő magyar szeceszsziós műhelyének, a gödöllői művésztelep alkotóinak életmüvében is. 75 Bár a Gödöllőhöz kötődő művészek a népművészet értékeit elsősorban Kalotaszeggel azonosították, de Mezőkövesd földrajzi közelsége és a matyó népművészet ez idő tájt terjedő hírneve Mezőkövesdre vonzották őket. Megérintette őket az eszmerendszerükbe jól illeszkedő látványos matyó népművészet és a Mezőkövesden tapasztalt népélet. A matyó népélet mint művészi téma és élményforrás tehát a gödöllőiek révén jelent meg a századelő magyar művészetében. Matyó témájú akvarelljeik, grafikáik szerepeltek számos tárlaton, a folyóiratok illusztrációi között, és a szecessziós összmüvészet jegyében készített iparművészeti alkotásaikon, így faliszőnyegeken, népi fajátékokon, porcelántárgyakon egyaránt. Matyó témájú alkotásaik is a népi életmód általuk elképzelt ideális szépségének, harmóniájának megtestesítői, s így Kalotaszeg mellett a matyóságot is a „teljes élet" pél71 Miskolci Napló 1903. július 21. 72 Szarvas Zs., 1990. 73 MizserL., 1983. 128-129. 74 Fél E.-Hofer T., 1975a. 51. 75 Fügedi M, 1994a. 417-428.
