Goda Gertrud - Pirint Andrea: Döbröczöni Kálmán, 1899-1966 (Miskolc, 1999)

vész jelentkezett a Szinyei Társaság, a Munkácsy-céh kiállításain, s szinte valamennyi jelentős nemzeti tárlaton. Habitusára vall, hogy egy időben vállalja a közösséget az őt elindító baranyai művészekkel és az új életteret nyújtó miskolciakkal. 1933-34-ben elnyeri a Rómába szóló egy éves Collegium Hungaricum ösztöndíjat. Bár látóköre ekkor kiszélesedik, de valójában festői világát tekintve szinte zsákutcába kerül. Jobb esetben fogalmazhatunk úgy, hogy pályájának egyenletes ívét e tanulmányút nem töri meg. Megalkudni képtelen, s ezzel az előnyöket élvező „hivatalos művészek" sorából rekeszti ki önmagát. Már a kezdetektől hallatlan invencióval alkot. A kritika és a közönség egyaránt elismeréssel szól munkáiról. Az iparostanonc iskolában oktat, s az 1945-ös változások utáni aktív közéletiségét mutatja, hogy a Képzőművészeti Szövetség alapító tagjaként annak vezetőségében is részt vesz egészen 1956-ig. Társainak feltétlen bizalmát élvezi. Amikor 1950-ben meghívást kap az Iparművészeti Főiskola alakrajz professzori állására már bizonyította művészet-pedagógiai rátermettségét. S e hivatásnak tekintett feladatot a rá jellemző szeretetteljes közvetlenséggel látta el, amivel a legnagyobb elismerést vívta ki: növendékeinek ragaszkodását. Ez a fiatalos művészeti légkör felpezsdítette. Legeredményesebb korszakát kezdi, ami egészen élete végéig tart. Rendületlenül fest, mindazt próbálja bepótolni, amire mindezidáig nem volt ideje. Anyagszerűen, elegánsan, könnyed letéttel nyúl minden témához. Új környezetének látványában, a mozdulatokban egy-egy új műalkotás lehetőségét fedezi fel. A főiskolásoknak szánt műtermi beállításokat maga is feldolgozza, ugyanakkor, ha teheti szenvedéllyel járja a miskolci otthonát körülvevő tájat, a Bedegh-völgyet, s telente az ablak elé állított csendéletekkel elégíti ki szűnni nem akaró alkotóvágyát. Ha más nem adódik, hát az istállóban álldogáló lovakat portretírozza. A szó szerint idézett 1953-as önéletírásból is kiderül az a társadalmi szorongatottság, ami ebben az évtizedben körülvette. Ma már nehezen érthető kifejezéseknek („igazoltnak lettem nyilvánítva", „feleségemnek háza van", „testvérbátyám kitelepítésben él") igen komoly jelentése volt, és a