Berecz József: Borsod megye és Miskolc múzeumügye a helyi sajtó tükrében (Miskolc, 1999)

nak, amely a közterhekben részt vesz és a Közművelődési Egylet fennállásához bőségesen, akár közvetve, akár közvetlenül hozzájárul... Kell utat találni, hogy a Közművelődési Egylet ne csak egy kiváltságos osztálynak nyújtson kellemes szórakozásra találkozási alkalmat, hanem az általános közművelődésre szoruló és azután vágyakozóknak is áldáshozó intézményévé legyen!" A hírlapi bírálat jogosságát megerősíti, hogy az egyesület március 29-ére összehívott évi közgyűlése határozatképtelennek bizonyult, mert azon „a tagok kellő számban nem jelentek meg". Emiatt április 12-én megismételt közgyűlés került sorra. Ennek beszámolója is csak arról a sovány előző évi eredményről ad hírt, hogy az egyesület az előző évben - 1895-ben - „egy nagy és 6 házi estélyi" rendezett. A millenniumi esztendő november 13-i számában a Borsodmegyei Lapok „Közművelődési egylet" című cikkében így meditál: „Mennyi hangzatos egyesület tarkítja társadalmi életünket! Sajnos jelenség azonban, hogy a társas egyletek keretében pezsgő életet nem találunk... a közel negyvenet tevő egylet az idő szerint alig ér fel egy célirányos egésszel. ...a Közművelődési Egylet céljául városunk széttagolt társadalmi tényezőinek, művelt erőinek egy központbani egyesítését tűzte ki... Még csak csecsemőkorát éli a Miskolci Közművelődési Egylet... mely a tudomány és a művészet fényével van hivatva bevilágítani társadalmi életünk sötét tereit..." A november 27-i számban „Egyleteinkről" címmel folytatódik a téma: „Sok olyan egylet van Miskolcon, melynek célja közös. Sok egylet csak névleg különbözik a másiktól. Ezért volna kívánatos, ha például a „Dalár-egylet", a „Polgári Dalos Egylet", „Tanügyi Kör", „Otthon" beolvadnának a „Közművelődési Egylet"-be, s annak keretében mint külön-külön osztályok szerepelnének." A javaslatnak nem lett foganatja. A lapokban sorjáznak a nevezett egyletek külön-külön rendezvényeinek hírei. A helyi sajtó a Közművelődési Egyesületet többnyire „egylet"-ként emlegeti, s ezzel működési színvonalát is minősíti. A december 11-i „Közművelődési estély"-röl szóló beszámolóban olvashatjuk: „Kiemelkedő eseménye a „Petőfi a Hortobágyon" című melodráma volt... A műsor végeztével Reidinger jó nevű konyhája is megtette kötelességét, azután pedig vidám mosolygó arccal táncra perdültek a jó kedvű fiatalok és világos kivirradtig vígan mulattak. ...A közönség jó kedvű volt, fesztelenül érezte magát... Immár: az egyéni demokrácia összeolvadt a szellemi arisztokráciával." Ezt az időszakot - egy későbbi, visszatekintő cikkében - maradandó érvénnyel jellemzi Balogh Bertalan, Miskolc akkori kulturális életének egyik legjobb felkészültségű hangadó személyisége: „Aki a viszonyokat ismerte, az látta, hogy a Miskolci Közművelődési Egyesület túlélte magát. Maguk az egylet vezetői is belátták ezt... az egylet tényleg ott volt, hogy be fogja csukni az ajtót. Ekkor született meg az elhatározás a tevékenység kiterjesztésére, olyan irányba, „amely az adott körülmények között egyedül lehetett célravezető." A kultuszkormányzat ebben az időben nyomatékkal ösztönzött regionális múzeumok létesítésére, s az új intézményeknek tetemes támogatást nyújtott. Miskolcon Soltész Nagy Kálmán polgármester, aki egy személyben a Közművelődési Egyesület elnöke is volt, az elsők között ismerte fel a kínálkozó lehetőséget a pangó egyesület működésének megújítására. A városi közgyűlésen 1899 januárjának elején felvetette a múzeum létesítésének ügyét, javasolta, hogy azt a megyével együtt hozzák létre, és így az „BorsodMiskolci Múzeum lészen". A helyi sajtó is felkarolta az ügyet. A Borsodmegyei Lapok - felülvizsgálva hat évvel korábbi véleményét - az 1899. évi január 13-i számának élén közöl pártoló cikket