Berecz József: Borsod megye és Miskolc múzeumügye a helyi sajtó tükrében (Miskolc, 1999)

gyarságához. A vármegyénk területén lévő tót és rutén telepek pedig összekapcsolnak Sáros, Ung, Beregvármegye e fajú népeivel... De akár Miskolc város régi iparosait, akár a nagyobb ipartelepeken lévő német lakosságot vizsgáljuk, még Szepesvármegyével is megtaláljuk a kapcsolatot. A régi időben, mikor még az evengélikus gimnázium megvolt, a szepességiek kedvvel küldöttek gyermekeiket Miskolcra. Nem zárkózhatunk tehát el attól, hogy itt Miskolcon, mint az ún. Palóc-felföld középpontján, különösen éppen a néprajzi gyűjtésre ne fektessünk legkiválóbb gondot, de népünk összetételét tekintve úgy, hogy múzeumunkban a magyar népesség (tiszai magyar, palóc, matyó, barkó) s a tót, rutén, német nép élete, amint az még most látható, megfelelő gyűjteménnyel visszatükröztetve legyen." Távlatos érvényű, amit a fejezet végén, összegzésül megfogalmaz: „Mondhatjuk, hogy célunk nem szűk körű vidéki, hanem országos jelentőségű múzeumot állítani össze és ebből a szempontból egy vidéki város nem is lehet helye oly megfelelően... az északkeleti Magyarország népéletének visszatükröztetésére szolgáló néprajzi múzeumnak, mint Miskolc." Elmaradhatatlannak minősíti a szerző a képzőművészeti gyűjtemény fejlesztését és kiállítások rendezését, hozzáfűzve: „... de hiszen művészi, iparmüvészi kiállításokra eddig is erőnkön felül áldoztunk." A könyvtári és levéltári osztály létesítését is a múzeum feladatának tudja. Végül hangsúlyozza: „Ámde attól sem lehet elzárkózni, hogy már a közeljövőben eme célok elérését csak akkor remélhetjük, ha a múzeumnak saját és teljes megélhetésüket biztosító, fizetéssel bíró tisztviselőkara lesz, kiknek háta mögött áll a jelenlegi múzeum-bizottság. Oly intézménnyé fejlesztheti azt, mely valóságos népegyetemmé nőhet ki..." „A kultúra nevében" címmel közöl vezércikket az Ellenzék július 9-én, többször hivatkozva múzeumunk helyzetére. „Kulturális intézményünk alig van. A múzeum az egyetlen. Itt is hiányoznak az anyagi mozgató erők, melyek felhasználásával a múzeum kereteit mindjobban kiszélesíteni, a múzeumot emelni lehetne." Felrója, hogy a „kulturális evolúció legelső kerékkötői a városi tanács és a képviselőtestület. Ez előtt a két kezdeményezésre hivatott és kivitelre jogosított fórum előtt a művészetek ügye terra incognita... Minden valamire való magyar város költségvetésében van megállapított fix összeg a művészetek támogatására. Nálunk nincs. Pedig lehetne... Milyen könnyen lehetne pedig Miskolcot Magyarország északi részének művészeti centrumává tenni... Arad most épít művésztelepet. Miskolc is megtehetné... építhetne a város 6-8 műtermet... oda lehetne adni egyet-egyet egy festő vagy szobrászművésznek... kikötve azt, hogy ellenértékül köteles az illető művész minden évben egy...képet vagy szobrot a város tulajdonába bocsátani át. így aztán, míg egyrészt a város múzeumának képtára telnék meg... másrészt erős, neves, messze hírű művésztelep létesülne Miskolcon." Ebben az évben emlékezett meg az ország a Rákóczi-szabadságharc legnevezetesebb országgyűlésének, az ónodinak a bicentenáriumáról. Az ónodi helyszíni emlékünnepség rendezését a mi közművelődési és múzeum-egyesületünk vállalta magára, s méltóképen le is bonyolította október 13-án, mint arról a miskolci lapok beszámolnak. A múzeum a lassú belső gyarapodás éveként könyvelheti el 1908-at. Csurrannakcseppennek az adományok. Ezek is hírértéküek a helyi lapok számára. A fenntartó egyesület közgyűléseiről szóló tudósítások sem lépnek ki a hírrovatok keretéből. Azt is csak egy hírből tudhatjuk meg - az Ellenzék július 2-i számából - hogy Herman Ottót (is!) tiszteletbeli tagjává választotta a közművelődési és múzeum-egyesület. Ugyanez a lap tartja kötelességének, hogy ne hagyja elaludni a miskolci kultúrpalota ügyét. Július 7-i számának első oldalán sürgeti, hogy Miskolc is ragadja meg a kultuszminisztérium meg-