Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

A NÉPSZOKÁSOK TÁRGYAI Bodnár Mónika

tájékán farsang idejéről áttették az őszi, szüret utáni idő­szakra. Ugyanerre Erdőbényén csak 1932-ben került sor, il­letve egy ideig párhuzamosan, mindkét alkalommal megrendezték. Erdőbényén a farsangi és szüreti felvonulá­sok mindenkor színesek voltak. A kapástársulat tagsága a társulat elnökénél gyülekezett, innen indult körútjára. A me­netben hordóra ültetett „baksus"-t vittek. Az útkereszteződé­seknél és a szőlősgazdák házainál megálltak, rigmusokat mondtak, ezért pénzzel és borral jutalmazták őket. A szőlő­tőkét vivő lányok a szőlőszemekért szintén pénzt kaptak. Kötözőasszonyoknak öltözött férfiak szőlőkötéllel megkö­tözték a járókelőket, akik szabadulásukért megváltást fizet­tek. Este kapásbált tartottak, a bálban csákós vőfélyek vigyáztak a rendre. Hajnalban - a lányok kivételével - újra végigvonultak a községen, ez volt a „hajnaljárás", aminek célja újabb boradományok gyűjtése volt. Az 1952-es erdő­bényei szüreti ünnepség résztvevői a következő figurák vol­tak: két kissáfár, akik a kapáscímert felváltva vitték, két tőkevivő lány, két nagysáfár, két baksusvivő, akik olyan nemzeti színűre festett hordót vittek, aminek a tetején egy kb. 70 cm magas, piros ruhába öltöztetett baksusfigura ült, két gazda, tizenkét vőfély és koszorúslány. A vőfélyek fején csákó volt, amit a lányok készítettek anyjuk vagy nagyany­juk segítségével. Kezükben vőfélybot, amely csigavonalban színes papírszalagokkal volt bevonva, felső végén pedig szalagok lógtak. A fenti szereplőket egy stráfszekér követte, ezen foglalt helyet a permetező és a szőlőpásztor, aki a „rö­högőt" tekergetve csapott zajt és emelte az ünnep hangula­tát. A menetet a zenészekkel teli szekér zárta. Eredetileg Mádon is csak farsangkor rendeztek felvonulásokat, de szü­reti báljuk már a 18. században is híres volt. Ezt igazolja a mondás: „Az a lány, aki a mádi bálon, a máriapócsi búcsún, vagy a debreceni nagyvásáron nem megy férjhez, az örökké pártában marad". Az 1910-es években a kapástársulat far­sang idejéről novemberre, szüret utánra tette felvonulását. A felvonulás jellegzetes eleme a „rosszkerék", melyre „ba­kus"-okat erősítettek, de meg kell említeni a lovas „tö­rök"-öket is {Erdész Sándor 1988.). Olaszliszkán a századforduló táján a „bakus"-t hordóra ültetve vitték. Bora­dományozáskor levették a sapkáját, s a fején keresztül hosszú tölcsér segítségével a hordóba töltötték a bort. A sáros-

Next

/
Oldalképek
Tartalom