Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

KÉZMŰVESSÉG, CÉHES IPAR Veres László

szék is létezett. Ezeket azonban a húsmérési joggal rendelkező földesurak közvetlenül adták bérbe, s ez a helyzet nem kedvezett céhalapításoknak, nem nyílott lehetőség az érdekvédelemre, mint pl. Miskolcon, ahol a város lakossága a földesúri szolgáltatások megváltásakor a húsmérés jogát is biztosította. Amíg a fontos szőlőtermőhelynek számító Miskolcon a termeléssel összefüggően a bodnárok kialakították saját céh szervezetüket, addig erre a Hegyalján nem került sor. Ugyanis a hordók és a bor tárolására szolgáló különféle eszközök készítése robotmunkában történt. Az urbáriumok arról tájékoztatnak, hogy a jobbágyok nagyszámú hordó készítésére voltak kötelezve. Többek között a tállyaiaknak az 1646. évi urbáriumuk szerint 100 hordó abroncsát és tartozékait kellett készíteni. Az erdőbényeiek feladatai között az első helyen szerepelt a hordófal- és fenékhasogatás, abroncsvágás. Az uradalmak az előállíttatott alkatrészeket többnyire kommenciós mesterekkel dolgoztatták fel. Egyedül mint láthattuk, Patakon jött létre kovácscéh. Kommenciós kovácsmestereket alkalmaztak az uradalmak és a mezővárosok is. A Hegyalján a kovácsmesterség az iparűzők számát tekintve a szabó- és a vargamesterség után következett. Feladatuk a patkókészítés, patkózás, ekevas, csoroszlya, kapa, metszőkés, fejsze, szekerce, sarló készítése, kocsi-szekérvasalás, kerékvasalás volt (Román János 1966.; Román János 1965.; Balassa Iván 1991.; Domonkos Ottó 1991.). Borsod, Abaúj és Zemplén 16-17. századi iparéletének több tekintetben a malomipar volt a legkiemelkedőbb ága. Különösen a malmokban foglalkoztattak száma alapján. Megtalálhatók a malmok legkülönbözőbb típusai a portörő malmoktól a gabonaőrlésig, és az alkalmazott energia alapján is változatos malomtípusok léteztek a vízimalmoktól a szélmalomig. A 16. század 70-es éveitől német molnárokat alkalmaztak a német katonaság hadseregei Tokajban, akik a német mintájú kompos malmokat honosították meg a Bodrogon és a Tiszán. A malomiparral összefüggésben vált jelentőssé a pataki malomkőbányászat, amely századunkig virágzott. Sem a malomiparban, sem a malomkőbányászatban nem jöttek létre azonban céhek, ami nyüvánvalóan azzal hozható összefüggésbe, hogy ezekben az iparágakban a kereslet és a kínálat összhangjának arányai nem változtak jelentősen, s nem volt szükség a termelés érdekében korlátozásokra.