Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

A VISELET Fügedi Márta

633. Házaspár, legény és lány. Dédes, Kovács Gyula gyűjtése, 1894. NM 298. A matyók és a környékbeliek a jegyajándékba kapott rojtos szélű selyem- vagy kasmírkendőket, majd a hímzett és horgolt szélű gyolcskeszkenőket viselték jelként. Tűzték e kendőket a lajbi zsebébe, sőt viselték a lajbi hónaljánál is oldalt lelógatva, de legáltalánosabb az volt, hogy négyrét hajtva a gatya korcába tűzték. A század elejétől a vőlegények lakodalmi öltözetének kötelező kelléke volt a hosszú selyemrojtos selyemkendő, mely a korcba dugva hosszan lelógott a vőlegénysurc előtt. A lábbeli viselet a nyári mezítláb járástól a sarkantyús csizmáig ível. Aratáskor, nyári munkáknál hegyes vagy kerek orrú bocskort viseltek. Gömörben a férfiak nyári lábbelije a bocskor mellett a saru volt, melyet 1857-ben már Reguly is megemlít. A rimaszombati vargák készítették, ezért varga sarunak is nevezték. Annyira jellegzetes lábbelije volt a dél-gömöri református magyarságnak, hogy a barkók sarusoknak csúfolták őket. A legáltalánosabb lábbeliviselet azonban a csizma volt. A múlt században ez még oldalt varrott, a század végén jelent meg a kemény szárú csizma, melynek különös változata volt a harmonikás szárúra készített fazon. A hátul varrott csizma e században terjedt el. Híres csizmadiaközpontok voltak többek között Miskolc, Sátoraljaújhely, Rimaszombat, Putnok, melyek ellátták az igényeket, de Északkelet-Zemplénbe, a Bodrogközbe a közeli 633