Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

SZŐTTESEK, HÍMZÉSEK Fügedi Márta

gyobb méretű tű segítségével húzzák be a mintának megfelelő színes bélfonalat. A díszes paraszti szőtteseknek sajátos lokális kultúrája alakult ki a dél-borsodi Bükkalján. Ezekben a falvakban Bogácson, Tardon, Cserépfalun, Cserépváralján, Bükkzsércen, Noszvajon - gazdagon, széles szőttes sávokkal díszített vásznakat használtak ünnepi alkalmakra, s e szokás szinte a 20. század feléig megőrződött. A vetett ágyak díszlepedőjének szélét, dunna- és pámahajakat, az abroszokat, a gyúrósurcokat, a komakendőt, kalácskendőt, az ún. litániás kötőt díszítették a jellegzetes motívumokból álló látványos szőttesminták. Ezeken a szőtteseken a domináló piros szín mellett kevés kéket használtak a ripszkötéses elválasztó csíkok készítésére, de díszítésként megjelent néhány sor zöld, sárga vagy tüdőszín „berliner" gyapjúszál beszövése is. Későbbi példányokon pedig még selyemszállal való beszövést is találhatunk. A széles, gyakran 20-30 cm-es díszített felületek mintasávokra tagolódnak, melyeknek szimmetriája, a sorok tükrözése és ismétlődése, valamint az egyes mintasávok szép aránya mind hozzájárultak a rendkívül dekoratív, harmonikus szőttes-összhatáshoz. Jellemzőek a motívumok is: nagyon kedvelték a madaras mintákat, több változatban. Ezek a „repülő madaras", „nyakas madaras", „szíves madaras"nak nevezett minták több évszázados takácshagyományokra visszavezethető mustrák késői leszármazottai. Jellegzetes bükkalji mustrák továbbá a Kossuth-bankósnak nevezett, valamint a cserleveles vagy eperleveles motívumok (Fél Edit-Dajaszászyné Dietz Vilma 1951.). Rokon minták élnek a Bükkalja falvainak keresztszemes hímzésein is, a két textildíszítés egymásra hatása egyértelmű. Hímzések A hímzés mint textildíszítő eljárás elsősorban értékesebb, ünnepi textíliákat díszít. Legrégebbi hímzéseink egyházi textíliákon őrződtek meg, hiszen itt a terítők funkciója miatt az egyházaknál akár évszázadokig is fennmaradhattak a hímzések. Amíg a római katolikus templomok oltárterítőinek liturgikus előírásai voltak, addig a református úrasztali