Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

NÉPI KERÁMIA Vida Gabriella

készítettek a sárospataki mesterek is, a Néprajzi Múzeum pedig feliratos, datált példányát őrzi Miskolcról. Meglepően nagy számban rendeltek Ónodon figurális edényeket. A figurális tárgyak közül legmagasabb színvona­lúak idős Árvay Béla török férfifejet mintázó dohány tartói. Az ónodi fazekasok termékeiről általánosságban három do­log állapítható meg: 1. Készítményeik paraszti igényt elégítettek ki. Edényeik viszonylag vastag falúak, sokuk a díszítés szerkezetében, technikai kivitelezésben is gyenge színvonalú. 2. Feltűnően kedvelték a figurális ábrázolást, a szokatlan formákat. Ezek az edények a technikai kivitelezésben általá­ban magasabb szintűek a köznapiaknál. 3. Az ónodi kerámiának helyi, egyedi arculata nincs, a legelső fazekasgeneráció által készített kerek cserépkulacsok igen karakteresek és jellemzőek, de ugyanebben a korban hasonlót készítettek Miskolcon és Sárospatakon is, ez a tí­pus tehát nem kizárólagosan ónodi. Mint említettük, nem­csak a településen belül nem mutatható ki saját díszítő­hagyomány, de a négy fazekascsalád, sőt azok tagjai között sem. Fazekasokról a 19. század második felében még több fa­luból is van adatunk (Szalonna, Noszvaj, Bocs, Hejőcsaba, Pálháza), sőt, a statisztikák szerint a századfordulón Borsod megyében a legtöbb mester egy bükki üveggyár mellett lét­rejött, rövid életű telepen, a Gyertyán-völgyben dolgozott. Szerencsés esetben maradt fenn tőlük néhány edény, némely információ, így ismerjük pl. az emberfejes dohány tartó ké­szítőjének nevét is Szalonnáról. Nem teremtettek azonban több generáción át működő műhelyt, önálló stílust és isko­lát. Halálukkal többnyire véget is ért a fazekasság helyi éle­te, a lakosság a cserépedények iránti igényét a kereskede­lemből, a piacokon elégítette ki. A nyílt tűzön történő sütés-főzést a zárt tűzterű készülékek váltották fel, a kereskedelem könnyebben tisztítható, olcsó pléhedényeket, zománcos fémedényeket kínált. A tálaláshoz szívesebben használtak gyári keménycserép tányérokat, ün­nepre porcelánt. Legtovább a tejtároló edények iránt volt igény, a parasztgazdaságok megszűntével azonban ezek is feleslegessé váltak, és - jó esetben - a padlásra kerültek. Piac híján pedig a mesterségre sem volt többé szükség: e

Next

/
Oldalképek
Tartalom