Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

NÉPI KERÁMIA Vida Gabriella

butella. Szépszámú tányér és tál gazdagítja még a kialakult képet, mindegyiknek hideg krétafehér az alapszíne. Erre víz­szintesen futó koszorúmotívumot festettek ecsetes zöld vagy kék levelekkel, barnásvörös és középkék oldalnézetű ró­zsákkal, fürtös levelekkel. Az oldalnézetű rózsák közepébe gyakran kerültek pöttyök. A tömött, szimmetrikus levélfür­töket szívesen festették felemás színűre. A kulacsok álló vi­rágbokrai tömöttek, alul szélesek és fölfelé keskenyedőek. Általában elmondható, hogy a koszorúk szerkezete nagyon emlékeztet a sárospataki kompozícióra, de annál a motívu­mok rendszerint kisebb méretűek, tömöttebbek. Mezőkövesd nem volt kerámiakészítő központ, egyetlen iparos összeírás sem említ ott fazekasokat. 1-2 mesternél több nem élhetett egyszerre a városban, nevét is csak egy­nek ismerjük. Az 1880-as években formázta edényeit, több szignált és datált butykoskorsóját őrzi a Matyó Múzeum. Ezek alapján Demkó Lajost közepes képességű mesternek tartjuk: formakészsége jó, de díszítésben nem tudott egyedit alkotni. Legtöbbször tojáshéj szín alapon világoszöld berá­zott díszítőtechnikát alkalmazott. Feliratait, kevés festett díszét mangán-szuperoxidos feketével vitte fel az edényre. A statisztikákban kimutathatatlan mezőkövesdi fazekas­ság termékei közül kétségkívül a leg sajátosabbak az 1870— 80-as években készített, zöld máz alatt fehér angóbra festett, virágtövet ábrázoló butellák. Formájuk, a motívum kompo­zíciója egyértelműen Mezőkereszteshez, az ott készült zöld­mázas bütykösökhöz köti őket. Alapvető különbség, hogy míg a mezőkeresztesiek karcolással vitték fel a díszt, a kö­vesdiek feketével felfestették azt. A kisebb, szilvamag alakú példányok oldalán lévő írókázott „futó kutya" vagy „ökör­hugyozás" pedig a tiszafüredi fazekasság hatását mutatja. Hátoldalukon a karcolt felirat datálást és helymegjelölést is tartalmaz, azonban egyik sem szignált. Éppen innen tudjuk, hogy nem Demkó Lajos készítette őket, hiszen ő szívesen szignálta az edényeit. Szomolya a legkisebb fazekashelyek közé tartozik. 1-2 mesternél több nem dolgozott egyszerre, de a fennmaradt edények szerint a 19. század utolsó harmadától folyamato­san élt ott fazekas. 1900-ban a népszámlálás egyetlenegy fa­zekast rözített. Az a néhány darab, ami hitelesen szomolyai készítésű, meg is magyarázza ezt a kevés számot: nehezen

Next

/
Oldalképek
Tartalom