Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

NÉPI KERÁMIA Vida Gabriella

Sok fazekas az ólommázas edényre kísérelte meg adaptálni a keménycserépgyárak motívumkincsét. A századfordulón 17 műhely működött Patakon, az ízlésáramlatok mindegyiket érintették, egy-egy család egyszerre több stílusban díszítette a készítményeit. A forma- és a mintaelemek közösek, az egyéni leleménynek a közös anyag variálásában, koszorúvá alakításában és a kiegészítő elemek alkalmazásában nyílt tere. Patak az egyetlen műhelyünk, amelynek a termékeiből nagy számban maradt ránk használati edény. Az idő haladtával ezekre az edénytípusokra is egyre több tarkázás került, az azonban egyértelmű, hogy rajtuk az egyszerűbb és szaporább díszítmény eket alkalmazták: a függőleges csíkozást, a spongyázást (szivaccsal nyomkodott dísz), márványozást, festékek összefolyatását. Patak rendkívül nagy vásárkörzetet látott el: szállított az egész Bodrogközbe, keleten Nagykárolyig, délnyugatra Miskolc-Onod vonaláig, a Bükk nyugati határáig. Román János magános góe-nak nevezte. Valószínűleg igaza volt Kresz Máriának abban, hogy több rokonságot mutat északkelet felé, mint az Alföld felé (Román János 1951.; Kresz Mária 1972.). Régiónk legismertebb fazekasközpontja kétségkívül Mezőcsát volt, ahol művészi színvonalú cserépedényeket formáztak és díszítettek. Viszonylag későn figyelt fel rá a kerámiakutatás, pedig kulcsszerepe lehet a 17-20. századi ólommázas fazekasság kelet-magyarországi történetében (Domanovszky György 1953.; Kresz Mária I960.). Az írásos források alapján követhető csati fazekasság alig több, mint száz évéből húszegynéhány mester neve ismert, tehát nem működött egyszerre sok műhely a városban. Csekély számukhoz képest meglepően sok feliratos, minden bizonnyal megrendelésre készített, szignált és datált edény maradt ránk. A mesterség helyi eredetéről azonban még mindig nincsenek minden kétséget kizáró ismereteink. A város területén földmunkák illetve tervszerű ásatások nyomán tapasztaltuk, hogy szinte mindenhonnan kerülnek elő 15-16. századi töredékek. Meglepően sok 18. századi korsó lelőhelye is a város (Vida Gabriella 1996.). Mivel a csati mestereknek saját céhük nem volt, így az anyakönyvekből, illetve a miskolci céh irataiból lehet információkat szerezni róluk. A 18. század végétől vannak ada-