Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

BÚTOROK Szabadfalvi József

A datált bútordarabok tanúsága szerint az 1880-as évek­ben jelentős stílusváltozás zajlott le. A bútorokon a „kövesdi bútorok virágos ékítménye már szinte teljesen elvesztette az alaptól való különállást. Miután pedig a mindig párosan el­helyezkedő két nagyméretű koszorú közé még rikító sárga kalászok is tolulnak, a felület nyugtalan vibrálása elérte a te­tőpontot" (K. Csilléry Klára 1975.). Ebben az állapotában ismerte meg Huszka József is a mezőkövesdi bútort, innen datálható téves állítása is a mezőkövesdi bútorok díszítmé­nyeinek rendszertelenségéről. Ugyanezeket a díszítményi változásokat figyelhetjük meg az ágyvégeken is. A nagy kereslet miatt a 19. század végén települtek át miskolci mesterek Mezőkövesdre: Szép Lajos a századfor­dulón - hirdetése szerint - „német, angol, barokk, secessió, francia és magyar stylben" dolgozott, de más adatok szerint jellegzetes festett matyó bútort már ő sem készített. Száza­dunk 10-es éveiben még voltak Miskolcon festett bútort ké­szítő asztalosmesterek, ládáiknak még mindig nagy volt a kereslete Mezőkövesden. „A matyó bútoroknak, noha szinte mindvégig Miskolc állította is elő, sajátos egyéni arculata van, amivel kiválik a más községekből előkerülő azonos eredetű asztalosmunkák közül, s ez sok tekintetben a Gömör megyeiek által Kövesdre hozott ácsolt ládákról is elmondha­tó." (K. Csilléry Klára 1975.). A zempléni festett asztalosbútor Asztalgiarto, Aztalgiarto, Asztalrajto mesterek a Zemp­lén megyei mezővárosokban, Patakon, Tállyán, Tokajban és Újhelyen már a 16-17. században is dolgoztak. Ekkor az asztalosok a lakatosokkal, puskaművesekkel és üvegesekkel alkottak egy céhet. 1842-ben már önálló asztaloscéh műkö­dött Sátoraljaújhelyen. A céhszervezetek megszűnése után az asztalosok az Altalános Ipartestületbe tömörültek. 1910­ben 35, 1940-ben is még 29 asztalos volt tagja a testületnek. A 19. század közepétől a 20. század közepéig mintegy 30­40 asztalos dolgozott Sátoraljaújhelyen, de ezeknek csak egy része volt vásári asztalos, vagy virágos asztalos, aki a festett bútorokat készítette. A századfordulón és századunk elején 5-6 vásári asztalosra emlékeztek. A szomszédos

Next

/
Oldalképek
Tartalom