Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

TEMETŐK Kunt Ernő

egyházi tisztséget ellátók joga volt. A „törekvő" családok is 262. Szőlősardó, bekerített megtalálták azonban annak lehetőségét, hogy halottaikat a tulipános fejfa. templomhoz közeli szabad helyekre temessék. A templom Kunt Ernő felvétele, 1976. előtt és az utak mentén legsűrűbbek a sírhelyek. A legelőkelőbb hely természetesen a fő út mentén, a templomhoz minél közelebb és lehetőleg a bejárat közelében volt (Tóth Judit 1982.). A faluközösség elhunyt tagjának eltemetése is hagyományosan közösségi feladat volt. A sírhelyéit régebben nem fizettek: „az egyházat a hívek tartják fenn, végső nyughelyet tehát az egyház ad a temetőben". A sírt a közeli rokonok ássák ki, és a sírjel is többnyire a faluban készült. A falusi temetők képét mindenekelőtt a hantokon található sírjelek változatossága határozza meg. A sírjelek döntő többségét maguk a falusiak, ügyes kezű mesteremberek készítették, de hivatásos kőfaragók, szobrászok munkái is elkerültek falusi megrendelők által e sírkertekbe. Ezek az alkotások a nagy európai stílusáramlatok adaptációit közvetítették a falvak lakóinak. A temető ilyenformán mintegy