Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

TEMPLOMOK FESTETT BÚTORZATA Szabadfalvi József

képírónak is nevezték, akik a kolozsvári 17. század elejéről származó céhlevél szerint: „fára, deszkára virágokat cifrázzanak". 1530-ból pedig már mennyezetkészítőt is említenek. „Michael Menyezew de, Mezewlak" (Mezőlaki Mennyező Mihály). Az oklevelek általában magyar nevü mesterekről írnak. A festőasztalosok a sok keleti vonást is őrző reneszánsz ornamentikát honosították meg alkotásaikon. A legtöbb festett bútorzat a református templomokban jelentkezik, és jóval kevesebb a római katolikusokban. Bár megyénkben a legértékesebb és legrégibb díszes mennyezet éppen a szentsimoni római katolikus templomban található. Ez 1650-ből maradt ránk. Festett kazetták leginkább a templomok mennyezetein találhatók. Ezek mellett előfordul karzatok mellvédjein, padsorok és papi székek előlapjain, az utóbbiaknál a háttámlán is, ritkábban úrasztalán és ládán. Gazdag ornamentikájú festéssel díszíthették a szószékeket is, leginkább annak a hangvetőjét és koronáját. A mennyezetek vagy hosszú deszkákból állnak - ezek általában a korábbiak -, vagy négyszögletes kazettákból. A karzatokon és a padokon, néha a ládákon is felül félkörívvel záródó, fülkés elrendezésű kazettákat is találunk. Ezek ismét a reneszánszt idézik a hosszú deszkázattal együtt. A festőasztalosság szinte egyidős az asztalosmesterséggel, amely a történelmi Magyarországon a 13. századtól fokozatosan jelent meg. A Felvidék nyugati részein jöttek létre az első fűrészmalmok, itt dolgozták fel az első fenyődeszkákat és ebből alakult ki a fafeldolgozásban egy új technológia, az asztalostechnika, s indult meg a fejlettebb bútorkészítési mód, kezdték készíteni az első ládákat és faliszekrényeket. Korábban a fafeldolgozásnak csak az ácsok által kialakított technikája, az ún. ácstechnika volt ismeretes. Ez pedig csak a keményfákat ismerte alapanyagként. A festőasztalosok fenyődeszkára temperával festettek. Sablont alig használtak, szinte kizárólagos a szabadrajz. A rozetták, tulipánok, indák és palmetták folyamatosan ismétlődnek, azok azonban sem méreteikben, sem vonalvezetésükben nem azonosak. A festőasztalosok tevékenysége tehát elsősorban a festésben emelkedik ki. Festett mennyezetek a középkorból határainkon belül nem maradtak fenn, azokat elemésztette a történelem vihara.