Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

NÉPI ÉPÍTÉSZET Balassa M. Iván

191. A tető deszkaszélét összefogó kovácsolt vas, Ároktő. Bodgál Ferenc 1967. alapján 192. Tiszatarján, Kossuth u. 25. kisfüstlukas tetejű, deszkaborításos, tornácos lakóház. Zsupán László felvétele, 1929. HOMF 1737. 193. Sövényfonatos oromzatú ház, Diósgyőr. Saád Andor felvétele, 1937. HOMF 732. Széles körű paraszti használata a múlt században kezdő­dött, és a szerkezet sajátos változáson esett át. Míg a példa­ként szolgáló kisnemesi épületeknél a tornácnak nemcsak az oszlopa, hanem a boltívek is erőteljesek, láthatóan teherhor­dó szerkezetek, addig a nagygazdák házain csak a formát követték, a boltívek elvesztik súlyosságukat, mindössze egy tégla szélességűek. Az első ilyen épületeket még nemesek építtették maguknak, mint Oszláron is, és ezt a formát vet­ték át többek között a kövesdi gazdák is. Ilyen volt az a ház is, amely Mezőkövesdet, az Ezredéves Országos Kiállítás Néprajzi Falujában képviselte. Az egykori szálláskertek jellemző építménye, a tüzelősói egyetlen, osztatlan térből áll. Lepadlásolatlan belsejükben, az ól közepén, de nem ritkán valamely sarkában helyezke­dett el a tüzelő, amely egy, a földön kialakított, lekövezett vagy téglázott tüzelőhely körüli padokból, priccsből és a szénatárolóból összehozott alkotmány (Kóris Kálmán 1905.). A tüzelősólak egyben a társadalmi élet színterei vol­tak, esténként itt jöttek össze a férfiak, hogy a gyéren pislá­koló tűz mellett, a padokon, priccseken vagy a gyalogszékeken ülve megbeszéljék a világ dolgát. Ez az épület Borsod déli részén még ott is megtalálható (pl. Tar­don), ahol nem mutatható ki a kétbeltelkesség, tehát az ólak a beltelken állnak. A Bükkalja falvaiban jól hasznosították a hegyekről lefu­tó patakok vizét. A malmok és az egyéb vízi erővel meghaj­tott szerkezetek egykor majdnem minden faluban ott sorakoztak a patakokból leágazó malomárkok partjain. Nap­jainkat legépebben a Kacs belterületén álló érte meg, ehhez kendertörő és az 1970-es évek elején még működőképes fű­részmalom csatlakozott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom