Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MAGYARORSZÁG NÉPRAJZI TÉRKÉPÉN Viga Gyula

megtelepülésére csak ott van mód, ahol a földművelés és a legeltető állattartás feltételei adottak. Amíg azonban az árterek mentén az extenzív állattartás legelőváltó formája megmarad, addig az ármentes térszínek és a teraszos folyóvölgyek a korai feudalizmusban már földművelésre berendezkedett falvakat fűznek fel. A 13-15. században a települések és a gazdálkodás mélyebbre hatol a középhegységi területeken is - elsősorban a patakvölgyek és a kismedencék területén. Ezek azonban a mezőgazdálkodás másodlagos területei maradnak, igen korán részeseivé válva egy területi-gazdasági kapcsolatrendszernek. A gazdaság fő erővonalai a Sajó, Bódva, Hernád és Bodrog vízrendszeréhez, a folyóvölgyekhez és a sík vidéki területekhez igazodnak. A síksági tájak az Alföld gazdálkodásának részei: a 19. századig az árterek az állattenyésztő monokultúra, az ármentes területek a monokultúra jellegű gabonatermesztés területei. A mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén a mezőgazdálkodással egy időben jelent meg a kézművesség, ami a honfoglalás óta jellemzője és meghatározója volt az egyes kistájak népének, tevékenységének. A kétféle tevékenység igen korán összekapcsolódik egymással a tájak közötti munkamegosztás keretében. Az Upponyi-hegység és a Rudabányai-hegység területén a 10-13. század folyamán a korabeli Magyarország egyik jelentős vasgyártó körzete működött (Dédes, Imola, Szuhafő, Trizs, Tornabar akony), ami a nyersanyagbázis kimerülése után a Gömör-Szepesi-érchegység területére vándorolt tovább. 4