Murádin Jenő - Szücs György: Nagybánya 100 éve (Miskolc-Nagybánya, 1996)

végi délutánon a mester lenn a kert végében festett, amikor felkerestem. Én, az öreg kertész, itt csak a kánikulától megaszalódott, kietlen konyhakertet láttam: elöl felmagzott, rozsdásra égett sóskaágy, túl egy tábla karóspaszuly, egy része már a karókon elsárgult, megszáradt, a kerítés tövében a keserűlapu és csalán még zölden dacolt a hőséggel, a szilvafák kiszáradóban, az ég száraz, kopár, felhőtlen, benne a református templom tornya unatkozott. A festmény e banális témáról majdnem készen volt már: a rozsdás sóska helyén üde angolvörösek, sziennák, a keserűlapuk helyén smaragdzöldek, a karóspaszuly okén nagy, gazdag sárga-variációk, bennük kontrasztnak a szilvafatörzsek hideg-kék umbrája. Az ég temperált fehér, ezt változatosan mozgatja meg a torony cinóberpirosa és egy házfedél narancsvöröse. A csúf kert valósága egy szép Ziffer-képpé absztrahálva... Többször láttam kint festeni a Nagybánya finom líráját, halk poézisát ünneplő Krizsán Jánost. Bár ötvenedik évén még alig-alig volt túl, mégis utolsó mohikán, mert a másik jó festő: Nagy Oszkár témái nagybányaiak ugyan, de a képlátása, főképp a megoldásai inkább már