Murádin Jenő - Szücs György: Nagybánya 100 éve (Miskolc-Nagybánya, 1996)

miért nincsen máig sem semmi befolyásuk a telep administrátiojába, mint ahogy ez egyéb művésztelepeken dívik s ép itten nincs, ahol bizony ugyancsak szükség volna némi agitálásra. " Tersánszky Józsi Jenó': A nagybányai festőiskola. Nyugat, 1911. október 1. 599. „A nagybányai festőiskolát (a szabad szó azt jelenti, hogy a felvétel nincs előképzettséghez kötve) kilencz évvel ezelőtt (Hollósy távozása után) alapították annak mostani vezetői: Ferenczy Károly, Réti István, Thorma János és Grünwald Béla, aki azóta azonban Nagybányáról eltávozott. Nyolcz éven át az iskola fölvirágoztatása és föntartása érdekében a legönzetlenebb, legenergikusabb munkát fejtették ki. Az iskola egész generácziót nevelt föl. A fiatalabb festőnemzedék Maticska Jenő (1885-1906): Zazar-part (Mgt) majd minden tagja megfordult itten. Szívesen jöttek ide s a nagybányai festőiskola az egész világon páratlanul álló intézmény volt, ahol mindenki szabadon érvényesíthette talentumát; a a vezetők mindenütt tanáccsal, megértéssel, méltánylással vagy várakozással voltak az új generáczio munkálkodásával szemben. Az, hogy minden toborzás, szervezkedés, reklámozás nélkül a nagybányai festő­iskola évről-évre megtartotta látogatottságát, csak a vezetők liberalizmusának köszönhető. Ha elnyomás, terrorizálás, egymás nézeteinek nem tisztelése lett volna napirenden, nem húzott volna az ifiúság oly szívesen oda, hol a szabad munkán, s az Isten áldotta szép természeten kívül semmi más földi jó nem kecsegtette

Next

/
Oldalképek
Tartalom