Murádin Jenő - Szücs György: Nagybánya 100 éve (Miskolc-Nagybánya, 1996)
Sűrűn fölbukkanó, gyakori képmotívum a nagybányai festészetben a boglyás táj. „Bizonyára barbizoni örökség a boglyákkal, mintegy építészeti, az ember jelenlétére emlékeztető akcentust adni a tájképnek. " Ferenczy Béni: írás és kép. Bp., 1961. 20. írásában mindjárt számba is veszi, kik azok, akik az európai művészet klasszikusai közül boglyás képeket festettek. Millet, Corot, Daubigny nevét emeli ki a barbizoni telep festői közül, Monet-t, Pissarrót az impreszszionisták csoportjából, majd természetesen Van Gogh-ot, ki a provence-i táj boglyáit ezer változatban alkotta meg. Nagybányai festőknél ez a „tereptárgy" olykor csak hangulati vagy dekoratív elemként bukkan föl; előtűnik azonban átlényegített művészi változatában is. Utóbbiak a látványfestészet, az impresszionizmus szellemét sugározzák, vagy már az expresszionista képalkotást közelítik meg. Bárhogyan is történjék, a nagybányai festő hozzáállásának a konkrét megfigyelés az alapja. A Virághegy lejtőjén, a Klastromrét lapályán közvetlen közelből láthatta a szénagyűjtést, a rendben sorakozó boglyákat. Ezek a boglyák éppúgy rúdra rakottak, mint a Gutinon túl a máramarosiak, de azoknál lényegesen zömökebbek, testesebbek. Az ottaniak vékonyan tapadnak a rúdhoz, szinte lebegni, elválni látszanak a földtől. Ezért is Korda Vince (1897-1979): Szénaboglyák 1923. rézk. (HOM)