Murádin Jenő - Szücs György: Nagybánya 100 éve (Miskolc-Nagybánya, 1996)
Kecskemét, 1909 Ebben az évben a műtermek építését és kedvezőbb lehetőségeket megcsillantó város, Kecskemét hívására a festők egy része Iványi Grünwald Béla vezetésével elhagyta Nagybányát és az alföldi városba ment. A műtermek ugyan csak 1912-re épültek fel, de a nagybányai művésztelep újabb hajtása Kecskeméten is folyamatos művészeti munkát eredményezett. Öregek, fiatalok... Az egykori huszártiszt, Boromisza Tibor vehemens egyéniségének köszönhető, hogy 191 l-ben hírlapi vita bontakozott ki a helyi lapokban. Boromisza a fiatalabb festők védelmében maradisággal vádolta az alapító művészeket. Ugyan a fiatalok egy csoportja a mesterek mellett állt ki, de a vita - amelybe a nagybányai születésű Tersánszky Józsi Jenő is bekapcsolódott - újabb lendületet adott Nagybányának, s a következő időszaknak. Nagybányai Festők Társasága 1911-ben alakult meg a Nagybányai Festők Társasága, amely a művészek érdekvédelmi és szakmai testülete volt. Az 1913-as végleges alkotmányt a belügyminisztérium jóváhagyta. Az alapítók, Ferenczy Károly, Réti István és Thorma János tíz festőt hívtak meg törzstagnak: Börtsök Samu, Ferenczy Valér, Ferenczy Béni, Galimberti Sándor, Jakab Zoltán, Komoróczy Iván, Mikola András, Réthy Károly, Tscharner János, Ziffer Sándor. Az elnök Ferenczy Károly, az alelnök Börtsök Samu lett. A Társaság egészen 1937-ig állt fenn, akkor a politikai nyomás miatt autonómiája veszélybe került, ezért beszüntette működését. Jubileumi kiállítás Az 191 l-es hírlapi viták elülte után a festőtelep hozzálátott, hogy a követNagybányán, 1912 kező év augusztusában megrendezendő jubileumi kiállítás előkészületeiéit megtegye. Több száz mű jött össze, Ferenczy Károly segítségével budapesti magán- és közgyűjteményekből is sikerült műveket kölcsönözni. A több helyszínen megrendezett kiállításhoz példás, illusztrált katalógus készült, amelyben Réti István - Börtsök Samu segítségével - először foglalta össze a művésztelep addigi történetét és adta közre a növendékek évenkénti listáját. Lyka Károly az általa szerkesztett Művészetben számolt be a reprezentatív tárlatról. Inter arma.... Az első világháború kitörése után sokan bevonultak, mint például Tersánszky Józsi Jenő, Jándi Dávid és mások. Több tehetséges festő, Erős Andor, Racskó István, Plány Ervin áldozatul esett a háborúnak. Az iskola azonban tovább működött, 1916-ban dolgozott Nagybányán Bernáth