Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

B. Juhász Erzsébet: A magyar irodalom etnokulturális tényei (1994-ben megjelent művek alapján)

denképpen előny lehet. Azonban a magánéletet nemigen lehet takargatni ilyen körülmények között. Az első borotválkozás vagy szerelem éppen úgy a közösségre tartozik, mint egy súlyosan beteg ember öngyilkossága. Az esemény és a tapasztalat természetesen él köztük, nem kíméli a felnőtteket, nem óvja a gyermekeket sem, mindenki azonos időben értesül. Ezek a közösségek úgy működnek, hogy nemcsak szokásuk, hagyományuk közös, hanem erkölcsük is. Benedek István Gábor a tótkomlósi szlovákok és zsidó betelepültek olyan testvéri, összetartó együttéléséről ír, amely kuriózum volt: „... a 12 ezer lelket számláló Tótkomlóson a lakosság túlnyomó többségét alkotó szlovák és zsidó betelepültek olyan testvéri megértésben éltek, mint a mesében. Például, aminek magam is tanúja vagyok (voltam, persze), 1944-ben Tótkomlósnak mindössze egyetlen nyilas szlovákja akadt, a részeges borbély, aki aztán az 1947-es lakosságcsere idejében szégyenében át is költözött Kassára." (Benedek István Gábor: A komlósi Tóra, 11. p.). A kötődés lehet kettős gyökerű, mint ahogyan erről Turczi István ír, a városi ember nagyszülei révén otthonos lehet a faluban. A kettős létnek ez a formája csak előnyökkel járhat, mert megduplázódhat hagyomány és szokásrendszere is. Gere István, mint erre már utaltunk, kevésbé tartja szerencsésnek a Pestre járó munkások életformáját, ha nincs is az eredeti hagyománykultúra veszélyeztetve. A faluból költöztetik a városba szokásaikat, s persze szinte érintetlenül vissza is érkeznek vele, várja őket a család, az ünnep, ami otthon az igazi. Ez az életforma azonban folyamatosan gondozásra szorul. Az írók közül többen megemlítik, hogy a szokások megőrzésében nagy szerepe van az otthonmaradóknak. Például kivételes a felelőssége a falun élő asszonyoknak ebből a szempontból. Konrád György megfigyelése az, hogy „folklór születik" tevékeny aktivitásuk, kezük nyomán (Konrád György, Kőóra, 187. p.). A mintakötetekben felfedezhető életmódanyag persze jóval gazdagabb, mint amennyit ezekből megemlíthetünk. Nemzetekhez, régiókhoz kapcsolható személyiségrajzok, öltözködési szokások, foglalkozástípusok és élettel telített helyszínek, piacterek, vendéglők, kocsmák hangulata egyaránt kitűnő adalék és bizonyíték lenne. Az írók hagyományismerete aprólékos és pontos, skálájuk széles, az általános megfigyelésektől a hűen említett népdalokig, gyermekjátékokig terjed. Talán az alapos ismeret és az elhivatott közvetítés miatt is féltik a változásoktól ezeket a hagyományokat. Czakó Gábor a divatjelenségek korrodáló hatása ellen lázad, például az ellen, hogy nem kellene eltűrni, hogy a fiatalság legyen a minden mást kiszorító divatérték: „Öregnek kell lennünk bátran, a tiszta szegénység mellett az öregség hiányzik leginkább a mai életből: ahogy szaporodnak a nyugdíjasok, a nyolcvan- és százévesek, úgy fogy a valódi öregség, a bölcs lassúság..." (Czakó Gábor: Törökkő. 119. p.). Kőbányai János szintén a „bölcs lassúságot" hiányolja: „A felgyorsult idő nem hagy szusszanást sem, s az egyéni sorsok millióit maga alá taposva száguld kiszámíthatatlanul sorsa felé, anélkül, hogy lehetőséget hagyna azok új rendszerbe szerveződésére. Az ezredforduló közeledtével az új világrendeket vajúdó apokalipszis lángjainak gyilkos heve elől menekülő népek vándorlása, új diaszpórákba szétcsillagzása jellemzi." (Kőbányai János: Jeruzsálemi évtized, 238. p.). Keserű konklúzió, menekülés közben nem lehet megőrizni hagyományainkat, szokásainkat, átmeneti kulturális örökségünket, mindazt, ami egy nemzetet, etnikumot jellemezhet és összetart. A sérülések nyomait, az idő és az ember okozta traumákat elszenvedte a vallási kultúra is. Erről azért szólunk külön, mert az írók közül sokan hangsúlyozzák fontosságát, s azt, hogy az etnikumok együttélésében a vallási kultúra sértetlensége vagy éppen megsértése jelzi leghamarabb az ideális vagy a kedvezőtlen változásokat. A keresztény és a zsidó vallási kultúra nem egymástól elkülönítve jelenik meg a művekben, hanem szinte