Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

B. Juhász Erzsébet: A magyar irodalom etnokulturális tényei (1994-ben megjelent művek alapján)

kényeztető szeretetének. Magányosan erősítheti tartását az emlékezéssel, hogy azonos lehessen mindazzal, ami származása, neveltetése és rábízott kulturális öröksége. Turczi István a családi érzelmeket fakóbb racionalitással kapcsolta össze, kettős gyökerű családi múltat vizsgálgat hézköznapi közérzetű szereplője. Aki Kőbányán született, az tősgyökeres „proligyerek", az ipolysági nagyszülők folytán azonban falusinak is érezheti magát. Család vette körül mindenütt, csak a nagyszülők, különösen a nagyapja, a legendás hírű, szívós, nagybajszú férfi jobban kényeztette. Felnőtt korában úgy gondol vissza nagyapjára, mint a hajdani ipolysági folklór eleven eseményére. A családi együttlét rituális szokásait is átvette, például az étkezés komótos, nevelésre is alkalmas szertartását: „András látható élvezettel ül a megterített konyhaasztalhoz, ő azok közé a vidéken nevelkedett, patriarkális lelkületű jófiúk közé tartozik, akik még becsben tartják a közös családi étkezés örömét, így tanulta otthon, ahol az apja hazaérkezéséhez igazított vacsorák eseménynek számítottak, akkor beszélték meg, mi történt aznap, ki hol, miért és mit csinált, a vacsora volt a nevelés színhelye..." (Turczi István ...se nélküled, 71. p.). Az író véleménye szerint családi generációk feladata a tapasztalatok átadása, hagyományokon, szokásokon át csiszolódhat csak az ember, „akár az Ipoly-parti terméskövek" (71. p.). Gere István a bejáró munkások kényszerűen alakult családi életéről, még inkább különélési szokásairól ír együttérzéssel. Az apák ingáznak például egy szabolcsi falu és a főváros között, amit hazavisznek, az nem sokat vesz el az otthoni szegénységből. A család másik fele várja a hétvégi együttlétet: „Valahol, egy eldugott kis faluban két göndör, fekete hajú kisgyerek kergeti a rémülten káráló tyúkokat a hófödte udvaron, s időről időre a drótkerítéshez futnak, hogy toporogva bámuljanak a faluvégi buszmegálló felé. Messzire látni a vakolatlan ház ablakaiból is, és a kis fekete asszonyka, miközben egy rozoga sámlin ágaskodva leakasztja a függönyt, egy pillanatra tűnődve megáll és összeszűkült szemmel fürkészi az országút üres csíkját." (Gere István: 2. Téli reggel a „Köpködőd-ben, Zúg az éji bogár, 36. p.). A gyermekek sorsát meghatározza az, amibe beleszületnek, ez is speciális etnokultúra, ennek Gere István kötetében regionális szegénység a neve. Benedek István Gábor A komlósi Tórában tárgyszerű, valóságos alapú családtörténetet írt, melynek folytatása is készül tudomásunk szerint. A falusi zsidó ősök generációkat átfogó összetartozásáról ír, úgy, hogy kitűnjék, a család felnőtt és gyermek tagjai a szereteteivűség alapján egyenrangúak. A gyermekek természetes módon élnek a saját hagyományaik szerint és megfigyelhetik az őket szintén körülvevő szlovák kultúrát, szokásrendszert, amely szintén természetes számukra. Czakó Gábor könyve, a Törökkő felnőttekre vonatkozó családregény, sok veszteséggel megterhelve. A szülői ház, a szőlő már régen a másé, legfeljebb mániákus elégtételként el lehet csenni egy-egy fürt szőlőt abból, ami hajdan a család tulajdona volt. A kötődés a tulajdonjog megváltozása ellenére megmarad, mert az élmények, az érzelmek és a helyszínek végleg összetartoznak a még élő családtagok tudatában, legyen bár szimbolikus az értékük. Konrád György Kőóra című regényének van egy szála, amely családregénnyé is tehetné, sok részlete ebből a szempontból is értékes. A múlthoz való kötődés, a régiókhoz kapcsolt megfigyelés és az értelmiségi lét ambivalens érzései egyszerre vannak jelen a kötetben, így a családra vonatkozó észrevételek csak annyira hangsúlyosak, mint más rokoninformációk. A szerzői bölcsesség egalizációs törekvésének tűnik ez, mely aforizmaszerű megfogalmazásban így hangozhatna: csakis sok szálon élhetünk, s élhetjük túl azokat a nehézségeket, amelyeket mások okoztak nekünk. A családra vonatkozó példa-