Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Lukács László: Észak-déli kapcsolatok (In memoriam Vaclav Frolec (1934-1992)

verte az inszurrekciót, a császári sereg hadtápbiztosa Jerábek Ferenc a hadipénztárral együtt nem hazament Csehországba, mert arra a Napóleonék voltak, hanem Lovasberényben telepedett le. Később elhozta Csehországból az unokaöccsét, Jerábek Józsefet, akinek Kicsinden 180 katasztrális hold földet vett meg. Abból a pénzből, amit a napóleoni háborúból hozott. 1849-ben, amikor a kozákok betörtek a faluba, beszakították Jerábeknél a kemence falát, akkor ott egy láda ezüstpénzt találtak nála, és elvitték. Hogy jómódú volt, azt bizonyítja a telekkönyv, 10-12 hektáros földjük volt. Édesanyám Jerábek Margit, nagyapám Jerábek Gáspár, dédapám Jerábek Ferenc, ükapám Jerábek József volt, akinek megvették a földet Kicsinden. Naszvadon egy múlt századi jó tanító is volt Jerábek nevű. Most Jarábek néven vannak családok a faluban, mind rokonok. Jerábek Ferencnek két felesége volt. Az első feleségének egy leánya született, Borbála. Az férjhez ment Kotolácsi nevű szolgalegényhez. A második feleségének született négy gyereke, két leány, köztük Mária is. Borbálának lett a Kotolácsitól két fia, Gáspár és Károly. A Károly elvette a második feleségtől származó Máriát, a féltestvérét. Jerábek Ferenc ott maradt Lovasberényben." Lovasberény mezőváros anyakönyveiben rábukkantam Jarabck családra (Stader 1993. 117). Jarabek József (1751-1789) két kiskorú gyermeket, Imrét (szül. 1784) és Juliannát (szül. 1786) hagyott maga után, mivel harmadik gyermeke, Anna (szül. 1788) négynapos korában meghalt. Elképzelhető, hogy a kicsindi nagybácsi, a gyermektelen Ja.rábek Ferenc az ötéves korában árvaságra jutott Imrét vette magához, fogadta örökbe. A leszármazók visszaemlékezésével ellentétben 1809-ben nem Ferenc, hanem a 25 éves Imre vehetett részt a győri csatában. Az iparoslegyek vándorlása is hozzájárult a gyakran egészen távoli területek közötti kapcsolatok kialakulásához. Dédnagyanyám, Taposka Erzsébet (szül. 1866) testvére, Taposka János cipész vándorútja Zámolyról Kassára vezett, ahol családot alapított, megtelepedett. Gyermekei közül Jancsikát gyermektelen nagynénje, Taposka Éva az 1890-es években magához vette Zámolyra. Jancsika rövid idő múlva, hatéves korában torokgyíkban Zámolyon meghalt. E szerencsétlen eset miatt szakadt meg a családi kapcsolat a kassai rokonokkal. Harangozó András (szül. 1880) csákvári bognárlegény 14 évi vándorlás után még az első világháború előtt a csallóközi Nemesócsán (Komárom m.) telepedett le, ahol előbb uradalmi bognárként dolgozott, majd községi bognár lett. A háború kitörésekor három szomszédos falu kérte a katonaság alóli felmentését, hogy legyen bognáruk. 1920-ban, a trianoni békeszerződést követően a csehek átdobták a határon, ezért települt vissza Csákvárra. Az észak-déli kapcsolatokban jelentős szerepet játszott az évente ismétlődő mezőgazdasági idénymunka, a summásság (Sárközi 1972. 321-381). A mezőföldi uradalmakban dolgozó, távoli vidékekről érkező mezőgazdasági idénymunkásokra már a 19. század második évtizedéből vannak adataink. Előszálláson (Fejér m.) a ciszterci rend 34 000 kat. h.-as uradalmában 1814-ben 88 felföldi szlovák idénymunkást alkalmaztak a szénamunkánál (kaszálás, gyűjtés). Az idénymunkásokat a munka befejezése után egy összegben fizették ki, az utolsó napon ünnepi ebéddel vendégelték meg őket, majd a munkacsapatok vezetőivel a következő év szénamunkáinak elvégzésére is megkötötték a szerződést. 1814-ben és 1815-ben szlovák idénymunkások két hónapot dolgoztak az uradalomban. A szénagyűjtés végén bocsátották el, tehát az aratásnál nem alkalmazták őket. Azt is tudjuk, hogy az idénymunkásokat Dunapenteléig hajóval, onnan pedig kocsikon szállította az uradalom (Farkas 1965. 150). Árva és Trencsén megyéből szlovák, a csehországi Reichenbergből német idénymunkások dolgoztak 1848-49-ben az Adony és Ercsi közötti