Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Lukács László: Észak-déli kapcsolatok (In memoriam Vaclav Frolec (1934-1992)

Székesfejérvárt ezen körülbelől levő helységek mind egészben elpusztultak és a lakosok elfutottak" (Biczó 1896. 10). Zámoly lakosai ismét észak felé menekülhettek. Zámoly másik költő fia, Csanádi Imre (1920-1991) ugyancsak a családnevek kapcsán így gondolkodott szülőfaluja és az északi területek közötti korábbi kapcsolatokról: „El-eltűnődtetett, hogy a régi (részben ma is élő) zámolyi vezetéknevek közül a helységnévből képzettek Észak-Komárom és Dél-Nyitra tájaira utalnak vissza leginkább. Ilyenek a Csitári, Udvardi, Liszi és még egy pár, ilyen az anyám családjának neve, a Bagotai. Mit gondoljak erről? Hogy a hitük miatt a királyi részeken folyvást abajgatott kálvinista jobbágyok inkább lehúzódtak a Hódoltságba? Ahol sok jót a töröktől sem remélhettek ugyan, de a 'lelkiismeret szabadságába' mégsem gázolt annyira bele, mint Róma híve? Volt Zámolynak (1680 táján) egy gályarabságból szabadult prédikátora, Alistáli György nevü. Alistál is Pozsony megyei hely - akkor még a név származást igazolhatott" (1975. 71-72). Ide tartozik még a zámolyi lakosok 1696. és 1715. évi összeírásaiban szereplő Marczelházi név, hiszen Marcelháza is Komárom vármegyében, az udvardi járásban található {Biczó 1896. 12). A Felföldön a népesség növekedésével párhuzamosan különösen a szlováklakta területek eltartóképessége csökkent. Nyitra, Bars, Hont és Nógrád vármegyék területén a szlovákság a 17. század végén délre előretolta a nyelvhatárt, majd a 18. században a felesleges népesség szinte robbanásszerűen települt dél felé (Rácz 1995. 134). A Besztercebánya-Rózsahegy vonaltól nyugatra eső területekről elsősorban a Dunántúlra, az ettől keletre elterülő vidékekről a Nagy Magyar Alföldre települt szlovák lakosság (Fügedi 1966. 317). Dunántúl északi részén, Komárom, Esztergom, Pest, Fejér és Veszprém megyékben, a korábban teljesen magyarlakta területen magyar és német községek közé szlovák falvak települtek, illetve számos helységet magyarokkal vagy/és németekkel együtt népesítettek be. A telepítésben jelentős szerepet játszottak a török alól felszabadult terület egyházi és világi földbirtokosai. Fejér megye északi részén a komáromi jezsuiták rendháza már az 1630-as évektől kezdve birtokolta Sóskút, Etyek, Vál, Veréb, Sukoró, Pákozd, Gyúró falvakat, Pázmánd és Agárd pusztákat (Farkas 1971. 173-174). Birtokaira a Felföld nyugati megyéiből magyar és szlovák lakosokat telepített. Közülük Sóskúton, Válón, Gyúrón és Pázmándon a jeles napi szokásoknak számos olyan elemét (Luca-asszony, karácsonyi pásztorvessző, húsvéti korbácsolás) sikerült felderíteni, amelyeknek megfelelőit Manga János és Ujváry Zoltán a Felföld nyugati részéről, Pozsony, Nyitra, Bars, Nógrád megyei magyar falvakból közölték (Manga 1941. 200.; 1942. 23.; 1968. 52-67.; Ujváry 1964. 451-453.; 1975. 14-35). A bakonyi falvakba (Bakonycsernye, Jásd, Öskü, Súr, Szápár) a Felföld nyugati részéből települtek szlovákok (Ila-Kovacsics 1964. 56). Bakonycsernyére, amely a török alatt pusztává vált, a várpalotai birtok ura, gróf Zichy János 1724-ben Nyitra megyéből hozatott szlovák jobbágyokat (Heiczinger 1974. 13-34). Ösküre, a palotai vár másik pusztájába a Zichyek nagy telepítő akciója révén 1718-ban érkeztek szlovák lakosok Besztercebánya környékéről, valamint Pozsony és Nyitra megyéből (Ila-Kovacsics 1964. 307). Dérer József s zápári evangélikus lelkésznek a község eredetéről és állapotáról 1820-ból ránk maradt latin nyelvű kéziratában ezt olvashatjuk: „A község eredete kb. 1740-ig vezethető vissza, amikor is Méltóságos gróf Szapáry Pál parancsára és elhatározására új lakókat telepítettek a községbe, mivel hogy a régi lakosságot kétszáz év előtt teljesen kiirtották. Az idetelepítettek tót anyanyelvűek, s szülőföldjük Morvaország szomszédos része és Trencsén megye" (Faller 1934. 13). Nagyveleg (Fejér m.) község elöljárósága 1865-ben a következőket írta a földrajzi neveket gyűjtő Pesty Frigyesnek: „Eleinte tótok lakták Velcget, Felső-Nyitra és Trencsén megyékből származtak, Csincsura és Válik nevet emlegetnek, később Némedi, Ferenci és