Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Viga Gyula: Ruszin szolgalegények a Bodrogközben (Néhány adat az időszakos munkásvándorlások interetnikus vonatkozásaihoz)

vallásnak e tekintetben is nagy jelentősége volt. Összességében egészen más státusa volt annak a fiatal legénynek, akit a családja szegődtetett el kialkudott fizetségért, s vele folyamatosan kapcsolatot tartottak, mint azoknak a szolgáknak, akik a maguk kenyerét ették, s cselédként élték le az életüket. Ez utóbbi réteg számára lényegében nem volt lehetősége a társadalmi felemelkedésnek. A műveltségi folyamatok szempontjából a szolgalegény kenyéradó családban és az őt befogadó faluközösségben elfoglalt helyzetének már komolyabb jelentősége volt: az idegen közösségben való jelenlét bizonyos műveltségi elemek átadásának-átvételének a lehetőségét hordozta. Mindebben szerepet kapott az is, hogy a Bodrogközben századunk első felében már jól kitapintható a falvak lassú polgárosodása, s ebben a tekintetben lényegesen a hegyvidéki ruszinság előtt járt az itt élő magyarság.

4 Jól kifejeződik ez pl. a férfiviseletben. A ruszin legények bérét általában egy öltözet ruhával egészítették ki egy évi munka után. A vászon, illetve szövött gyapjú anyagú viseletüket, s a rövid muszka gubát falvainkban cserélték le először az ünnepeken kangárruhákkal, -kábátokkal. Itt kapják az első pár csizmát is a nem ritkán bocskorban, esetleg bakancsban érkező legények. Meg kell azonban jegyeznem, hogy itt elsősorban a kibocsátó és a befogadó vidékek, települések közötti, polgárosodásbeli különbségekről, fejlődésbeli differenciákról van szó, valamint a befogadó parasztok és a szolgák közötti szociális differenciákról, s nem műveltségi eltérésekről. A társadalmi státusnak a Bodrogközben megtelepedők számára is erős korlátozó hatása van: az első csehszlovákiai földreform, majd a második világháború utáni földosztás törpe parcellái sem teszik lehetővé számukra a felemelkedést, s a vidék amúgy is nagyszámú nincstelenjét szaporították. A nyelvi érintkezés nehézkes volt, bár a két világháború között már terjedő közvetítő szlovák segítségével könnyebben ment. A fiatal legények néhány magyar szót gyorsan megtanultak: pl. a gazda kifejezést a munkaadó megszólítására. Az egyéni készségtől, s a befogadók hozzáállásától persze ebben a kérdésben is sok függött, de sok múlott a szolgalegény habitusán is. A Bodrogközben megtelepedők között többen voltak, akik egész életükben a peremén helyezkedtek el a befogadó falu közösségének, de voltak olyanok - pl. a már említett polyáni Mihókánics László -, akik nemcsak kitűnően beszéltek magyarul, hanem magyarnak is vallották magukat; nemcsak a bécsi döntés utáni években, hanem a második világháború után is. (Talán erősítette ezt, hogy a csehszlovák állam viszonya a ruszinsághoz nem igazán segítette azok szlovákosodását.) Magának a nyelvi érintkezésnek a 20. századi formája is szélesebb nyelvi és etnokulturális folyamatokba illeszkedik: az időszakos munkásvándorlások hatása már a korábbi századokban is tükröződik a ruszin nyelvben.

5 Felvetődik a kérdés, hogy miért nem vonzotta hasonló módon a ruszin lányokat, szolgálókat a vizsgált terület. Ennek többféle oka lehet mind a ruszin falvak, mind a Bodrogköz gazdasági-társadalmi struktúrájában. Az egyik vélhetően az, hogy a magyar parasztfalvak gazdálkodása, a paraszti üzemek szerkezete elsősorban a férfi munkaerőt igényelte. A másik oldalon viszont közismert, hogy a sík vidékre mezőgazdasági munká4 Összegzőén: Kósa László: Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon (1880-1920). Debrecen, 1991. 5 Udvari István: Adatok Hegyalja és a zempléni szlovák, valamint ruszin falvak kapcsolatainak történetéhez. Bencsik János-Viga Gyula (szerk.): A hegyaljai mezővárosok történeti néprajza, 48-61. Miskolc, 1988.; A ruszin problematikáról összegzőén, bőséges irodalommal: Udvari István: Ruszinok a XVIII. században. Nyíregyháza, 1992.