Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)
Viga Gyula: Ruszin szolgalegények a Bodrogközben (Néhány adat az időszakos munkásvándorlások interetnikus vonatkozásaihoz)
vezett falvakban. Közülük többen a bodrogközi - esetünkben tarkányi és perbenyiki uradalmakban élték le életük utolsó szakaszát. Megjegyzem, hogy a Bodrog jobb partján fekvő községekben, valamint az Ondava és a Latorca mente zempléni és ungi falvaiban ugyancsak kimutatható a ruszin szolgalegények nyoma. Pl. az Ung vidék karakteres településén, Abarán Vészeli, Csernyánszki, Szloposki, Kocsán - az utóbbi Zbojból - és a Felsőkörtvélyesből (Vysny Hrusov) származó Dzsupon nevű szolgalegények emlékeznek. Garanyban egy Mesztor nevű, a Homonna melletti Rokitóból származó ruszin szolga telepedett le, Kistornyán pedig egy Galega Mihály nevű élt. Nagytoronyán ma is élnek a Szitár és Maiatyák családok, mindketten ruszin szolgálók leszármazottai. Barancson - kérésemre - Gabriela Habanová pozsonyi kolléganőm három hasonló családot keresett meg. Sztropkó környékéről származó szolgák utóda a Hutnyan és a Zajaros, s a faluból már elköltözött Gudzsa família is. Hardicsán ma is él Ignat Juraj, aki a második világháború alatt került szolgálni az Ilona-tanyára, majd Hardicsára. A szolgalegények többsége persze nem telepedett le a Bodrogközben, hanem rövidebb-hosszabb idő után hazatért. Történetük itt összekapcsolódik a vándoraratók és egyéb időszaki munkásvándorlások históriájával. 3 Nehéz lenne megválaszolni azt a kérdést, hogy milyen következményekkel járt a műveltségi folyamatokban a ruszin szolgalegények jelenléte. Talán nem is lehet így felvetni ezt a problémát, hiszen a vándorlásuk és megtelepedésük nagyobb munkaerővándorlásba és kiterjedtebb migrációs folyamatokba ágyazódik. Ezen a helyen csupán néhány olyan pontot kívánok megjelölni, ahol az érintkezések egyáltalán létrejönnek, s amelyek nem rövid találkozások, nem felületes kapcsolatok, ahol a műveltségi elemek átadásának és átvételének lehetősége egyáltalán fennállt. Az első ilyen a munkaeszközök és -technikák területe. A szolgalegények olyan paraszti gazdaságokba kerültek, amelyek igényelték a munkaerejüket. Kezdetben afféle mindenes cselédek voltak, aztán önálló feladatot is kaphattak - ügyességétől függően. Munkájuk alkalmat adhatott a paraszti gazdálkodásba való belenevelődésre is, kevésbé szerencsés esetben azonban azt csak napszámosként, szolgálóként tudták hasznosítani. Ha csak részleteiben is, de technikájában, s elsősorban szerkezetében másfajta paraszti üzemet ismerhettek meg, mint amivel lakóhelyükön találkoztak. A munkakapcsolatokat azonban ebben a vonatkozásban nem tartom nagy jelentőségűnek az interetnikus érintkezésben. Egészében persze nem zárható ki az innováció ebből a vizsgálati mezőből, ám megragadása néprajzi módszerekkel aligha lehetséges. Nagyobb jelentőséget kell tulajdonítanunk a nyelvnek és az ezzel összefüggő szocializációnak. Az egyes falvak népe nem azonos módon viszonyult a ruszin fiúkhoz, legényekhez, s igen sok függött a befogadó család hozzáállásától is. Ahol a szolgához hasonló korú fiú volt a családban, ott általában könnyebb volt a ruszin legény beilleszkedése: gyakran a gazdafiúval járt el a faluba. Volt, ahol eljárt a bálba is, s nem vették rossz néven, ha felkérte táncolni a szegényebb lányokat, másutt elképzelhetetlen volt effajta résztvétele a falusi fiatalság társas életében. Volt, aki a családdal járt vasárnaponként, ünnepeken a templomba, mások maguk mentek - függetlenül attól, hogy milyen felekezetnek volt a faluban temploma. Jobb házaknál a szolgalegény együtt ünnepelt a gazda családjával, ahol kevésbé voltak emberségesek, ott az istállóbeli helyén töltötte el a megkülönböztetett napokat is. A közös 3 Balassa Iván: Az aratómunkások Magyarországon. Budapest, 1985.; Rácz István: A paraszti migráció és politikai megítélése. Budapest, 1980.
