Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Tamás Edit: A szlovák-magyar-ruszin nyelvhatár a történelmi Zemplén és Ung megyében

Rudabányácska, Nagytoronya, Kásó, Céke, Magyarsas, Lazony vonalon húzható meg. Északon a Nagyazar, Bacskó, Szécsmező, Szacsúr, Alsóköcsény, Klazány, Homonna, Ordasfalva által kijelölt vonal jelzi. Ezen belül a déli részen az átmenetet követve magyarrutén településeket találunk, míg az északi részén szlovák-rutén falvak követik egymást. A zempléni átmeneti sáv folytatódik Ung megye szobránci, nagykaposi, ungvári járásának területén is. Az 1773-as térképen oly szembetűnő és egyenes nyelvhatárvonallal elválasztott területek túlzóak voltak. A korábban szlovák (talán helyesebb lenne szláv) lakosú tömb teljesen eltűnt, helyén az átmeneti sáv található. Az ungi magyar nyelvterület a korábbinál valamelyest kisebb területet foglal el, hiszen most jól szembeötlenek a korábban egynyelvűként feltüntetett átmeneti sávok. A legnagyobb ungi nyelvterület természetesen a ruténeké. Az 1773-as ábrázoláshoz képest láthatjuk, hogy most a szobránci járás északkeleti részének települései is részét képezik (Németvágás, Jeszenőremete, Felsőhalas, Törökruszka, Alsóhalas, Bunkós, Alsóbaskóc, Alsóhunkóc, Unglovasd, Kapás, Ördögvágás, Bölcsős, Dióska, Koromlak) kapcsolódva a felső-zempléni rutén sávhoz. A 19. század közepén leírt állapotokból arra következtetek, hogy az 1773-as nyelvhatárok nem helyesen ábrázolták a valós helyzetet. Sok esetben talán még a kialakulatlan nyelvi viszonyok is zavarták a helyes besorolásokat. (A szláv nyelvek között könnyű átjárhatóság.) Valószínűbb, hogy a 19. század közepén leírtak felelnek meg jobban a valóságnak. 1773-ban nem jelent meg a rutén-szlovák vegyes lakosságú területek ruténsága, bár görög katolikus vallásuk bizonyította jelenlétüket. Fényes Elek vallási adatai alapján különösen a nagymihályi (3. táblázat), szobránci, ungvári (4. táblázat) járás területén szembeötlő a görög katolikusok magas aránya. A következőkben ezt a 19. század közepén felvázolt helyzetet tekintem kiindulópontnak, ehhez hasonlítom a népszámlálások adatsorainak eredményeit. A népszámlálások anyanyelvi statisztikai adatainak vizsgálata Magyarországon 1869-től tartanak hivatalos népszámlálásokat. E statisztikai felmérés során azonban nem kérdeztek rá az összeírtak anyanyelvére vagy nemzetiségi hovatartozására. Az 1880-as népszámlálás az első, amely már kimutatást készített a lakosság anyanyelvéről és ennek eredményeit kötetben közre is adták. így ebben az évben a népesség anyanyelvére - vallására vonatkozóan már %-os adatok is rendelkezésre állnak. A százalékos arányokat bemutató térképek segítségével kirajzolódik előttünk egy-egy nép nyelvterülete: A magyarság Zemplén megye déli harmadát stabilan uralja, ingadozások nincsenek. A Sárospatak, Sátoraljaújhely, Kistoronya, Csarnahó, Zemplén, Imreg, Abara, Kisráska, Nagyráska, Hegyi, Deregnyő vonalon megszilárdult a magyarság 75%-os jelenlétét mutató vonal. Ettől északra a sátoraljaújhelyi járás határáig van jelen a magyarság, százalékaránya kisebb mint 50% és erősen ingadozó. (Ehhez a területhez kapcsolódik Hardicsa is.) Szépen kimutatható a nyelvterületek közötti átmeneti sáv jelenléte. A középső és az északi járásokban a magyarság jelenléte már csak esetleges (7. táblázat). A szlovákság 75%-nál magasabb jelenlétével uralja a középső járásokat: a homonnait, a varannóit, a nagymihályit, a gálszécsit (7. táblázat). Északon stabilan, vonalszerűén továbbra is kirajzolódik a rutén-szlovák nyelvhatár, délen viszont megvan az átmeneti terület a sátoraljaújhelyi járás északi részén, bár itt is 50%-ot meghaladó a szlovákság aránya. Eltűnt tehát a nagy kiterjedésű átmeneti terület, amit Fényes Elek adatai alapján lehetett kirajzolni. A vallási adatok eredményei alapján (a gálszécsi, nagymihályi,