Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Oláh Sándor: Gazdasági kapcsolatok cigányok és magyarok között egy székely faluban

(használati cikkek forgalmazása, mint pl. a nyírfaseprű és a sásból font lábtörlő), ezekben a kapcsolatokban a kiegyensúlyozott reciprocitás elve érvényesült. Egy sajátos együttműködési forma a termelőszövetkezeti gazdálkodás idején a cigányok és magyarok között szembetűnően jelzi az önálló és a függő háztartások gazdálkodási gyakorlatának kulturális meghatározottságát. Az állattenyésztésben dolgozó, korábban a függő háztartások kategóriájába tartozó cigány családoknak is kiutalta a termelőszövetkezet a háztáji parcellákat. Ezeket a földeket a szóban forgó családok sose művelték meg: továbbadták pénzbérért a gazdálkodó magyar családoknak. Helyénvalónak tartjuk azt a következtetést, hogy a redisztributív gazdálkodás időszakában a cigány és a magyar háztartások a gazdasági szférában inkább egymás mellett, egymástól függetlenül, mint kölcsönös együttműködések, kötelékek hálózatában léteztek. A redisztributív termelési folyamatban bekövetkezett változások következményeit a mentalitás szintjén - így pl. egyes gazdasági tevékenységek társadalmi megítélésében - az alábbi példával jelezzük. A helyi életben a nyírágseprű készítése és értékesítése a tradicionális gazdálkodás idején kizárólag „cigány", azaz a magyarok beállítódásában társadalmilag szennyezett tevékenységnek minősült. De miután bekövetkezett a társadalmi gazdasági viszonyoknak az az állapota, amikor megtörténhetett, hogy „bizonyos emberek ugyanis azért szorulhatnak perifériára, mert - nem lévén ellenőrzésük felette elveszítik a saját életükről való döntés lehetőségét" {Stewart 1994. 243.), vagyis a helyi társadalom a maga egészében került perifériára, másszóval elérkezett „a cigányok kora", a „cigányszerűség" (Stewart), akkor nem egy magyar háztartásban létfenntartó tevékenységként foglalkoztak a termelőszövetkezet értékesítésében piacra kerülő seprű készítésével. Egy idős cigány beszélgetőtársunk elégtétellel nyugtázta, hogy míg a korábbi időkben csak a cigányok foglalkoztak ezzel a mesterséggel, „most a jó magyar gazdák is megkötik a seprűt, nem szégyellik". A jelen gazdasági kötelékei A helyi termelési gyakorlatot ma erőteljes restaurációs tendenciák uralják: a termelési folyamatban újra használatba kerültek a tradicionális gazdálkodásban érvényes stratégiák, gazdasági beállítottságok, technikák, technológiák. Továbbra is érvényes modell az önellátásra termelő naturális gazdálkodásmód. A visszakapott földtulajdon birtokszerkezete a családi gazdaságokban ugyanaz, mint a téeszesítést megelőző időkben: tagosításra, a szétaprózódott családi birtokok összevonására nem került sor. „A termékszerkezet kialakítása alapvetően szükséglctközpontú, minden szükséges és termeszthető termény helyet kap, a vetésforgó, növényápolási munkák, használt kézi munkaeszközök, tárolásifogyasztási szokások a tradicionális gazdálkodás idejéből ismertek. Ma is hiányzik a termelési folyamatban a racionális, gazdaságossági szempontokat érvényesítő elszámolás, pl. a végzett munka értékét sehol nem számítják a költségekhez... . A nagyüzemi gazdálkodás idején alkalmazott agrotechnikai módszerek, termelési technológiák mondhatni nyomtalanul eltűntek ezzel az üzemformával." (Bíró, Gagyi, Oláh 1994. 27.). A közös gazdálkodás három évtizede alatt a közismert makrotársadalmi változások helyi hatásaként (iparosítás, városiasodás) átalakult a falu demográfiai-társadalmi szerkezete. A munkaképes réteg nagyarányú elvándorlása következtében (különösen 1968— 1980 közötti időszakban) a lakosság elöregedett, több mint fele idős nyugdíjas. A családi kisüzemek többségében hiányzik a gazdálkodást folytató fiatalabb nemzedék. Kedvezőtlenül alakult a szántóföldi termelés ökológiai feltételrendszere. Az évente ismétlődő sú-