Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Sz. Dévai Judit: Az interetnikus viszonyok tükröződése szlovákiai magyar fiatalok tudatában

Egyikük véleménye, hogy „két embertípus van: hitvány és rendes, a nemzeti hovatartozás nem lényeges". Mindkét népcsoportra vonatkoznak az alábbiak: „normálisak, mint a többi ember, vannak köztük elfogultak is, de mindenhol az emberséget kell tisztelni"; „csak a nyelvben különböznek, s mindkét oldalon találhatók ún. túlhevített személyek, csoportok - véleményem szerint ez mindkét félnek többnyire árt"; „azt hiszem, nem lehet egy embert csak azért pozitív vagy negatív tulajdonságokkal felruházni, mert magyar vagy szlovák. Minden nemzet tagjai között vannak józanok és kevésbé józanok". Végezetül érdemes a legárnyaltabb véleményt is idézni: „Az embereket nem lehet nemzetiségük alapján osztályozni: a kérdést rossznak tartom. Vannak minden nemzetnek nemzeti sajátosságai, temperamentuma. Az a baj, ha valaki a tényeket elferdítve többnek tartja magát, mint ami valójában. Minden nemzet adott valamit, ami az emberiségnek használ: némelyik többet, némelyik pedig kevesebbet. A szlovákok mást hibáztatnak azért (főleg a magyarokat és a cseheket), hogy a világ nem ismeri őket. De erről egyedül ők tehetnek, és az értelmesebbje azt tudja, s próbál rajta javítani". Mindazt, amit az évszázadok hagyományai fölhalmoztak, csak megerősítheti a mindennapos közvetlen élmény, vagy éppen ellenkezőleg: a mára kiéleződött viszony más színben tűnteti föl a történelmi múltat is. Az előző generációk sorsát eldöntő és a mai helyzetükre ható tények ismerete alapján a jelenegi szlovák-magyar viszonyt az egyértelmű választ adók négyötöde minősítette ellenségesnek, s csak 3-3 fő találta barátinak, illetve közömbösnek. Lényegesen eltér a múltbéli kapcsolat megítélése: itt a közömbös jelző kapott kétharmados súlyt, egyötödük az ellenségesre adta voksát, s csak ketten vélték, hogy baráti volt a két nép viszonya - annak ellenére, hogy a reformkor előtt évszázadokon át hagyományosan jó viszonyban élt a két nép! Arra, hogy elkerülendő az általánosítás hibájába esni, vagy hogy a viszony területenként és koronként is eltérően alakult, mindössze 5-en hívták föl a figyelmet. Fenti véleményük alapja döntően az olvasmányélmény, a tömegkommunikációs közlés, a személyes tapasztalat, a puszta hallomás. A történelmi tényekre 3 fő, az iskolára és a - bevallott - általánosításra l-l fő hivatkozott. A magyar nyelv helybeli túlsúlyát tükrözi, hogy 44-en egyértelmű elutasítással, 5en „eddig még nem"-mel válaszoltak arra, hogy gátolta-e őket valaki anyanyelvük használatában. 6 „igen", 3 „ritkán" felelet született, s a megnyilvánulások alkalomszerű, részben a többségi szlovák területen tapasztalt intoleranciára utaltak: „voltak megjegyzések, de ritkán - ezeket figyelmen kívül lehet hagyni"; „lakóhelyemen nem"; „a szlovák óvodában az egyik óvónő"; „Közép-Szlovákiában egy alkalommal"; „igen, de nem veszem figyelembe (buta). Volt, aki a „támadó védekezés" álláspontján állt: „azt próbálta volna meg!!!" Párválasztásuk - úgy vélik - túlnyomórészt saját döntésükön múlik majd. Feltételezett vegyes házasságukat mindössze egyikük szülei támogatnák, viszont egyhatoduk esetén elutasítás lenne a reakció. Akik elleneznék gyermekük és egy szlovák partner házasságát, javarészt a legképzettebbek. Akadt, aki úgy fogalmazott: „nem örülnének neki", „nem támogatnák", s lenne, akit „kitagadnának". Egy 1987-ben végzett vizsgálat azt állapította meg: „a szlovák-magyar vegyes nemzetiségű területeken élő magyarok etnikai identitástudatának struktúrája szempontjából két lényeges összetevőt kell megkülönböztetni. A 'magyarságtudat' tényezője azt tartalmazza, hogy magyarnak tekintik magukat és azonosulnak más magyarokkal. A 'csehszlovákiaiság' érzése pedig azt jelenti, hogy ahhoz az államhoz tartozónak értik ma-