Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Keszeg Vilmos: A román mitológia hatása a mezőségi magyar hiedelemrendszerre

tiéd. Álltom 4 hétig dolgozni és hazajöttem. És ha hazajöttem, 3 hétre kapák egy táviratot, János, azt mondja, a tcnnap temettük el a vót feleségemet. Úgy is vót, meghalt. És hogy. Akko vótak a szaladok, gyorsfutók, hogy az áldásba hittak. Kárpátok. Mive hordták a kukoricát. (Tk. régi típusú teherszállító kocsi.) A volt felesége ment egy kocsival, avval a latorral, akivel élt. S egy olyan Kárpát belécsapódatt, az asszont megölte s a férfit nem. Ez direkt úgy vót, az áldott Isten keze volt, de ez így történt, ezt én láttom. Hanem azt mondom, java része a papokhoz ezek mennek, ezek az elválók, s nem élnek jól a családbo. S ha valaki ellop valakitől valamit." (Magyarborzás). 4. A román és a magyar mitológiában is meglévő hiedelemképzetek egymás vonzáskörébe kerülhetnek. Két, nagyjából megegyező morfológiájú, azonos attribútumokkal rendelkező hiedelemkör hosszú távon nem marad meg. A kultúra ökonómiára való törekvése vagy szintetikus hiedelemkört hoz létre a két eltérő hiedelemkörből, vagy valamelyik hiedelemkört dominánssá teszi. A mezőségi szórványban gyakori a hiedelemképzetek keveredése, a román képzet dominanciára jutása. Ez tapasztalható a garabonciás-solomonár (Keszeg, 1993.) a csordásfarkas-pricolici, a sárkány-balaur, a szalamandra-solomâzdra, a várcolac és a martolea esetében. Pócs Éva állapítja meg, hogy a holdfogyatkozást okozó lényeink egy része egyéb attribútumokkal nem rendelkezik, tehát fiktív lény. Más részük kísértetszerű, vámpírszerű lény, amelyek párhuzamai más népeknél találhatók meg. A magyar hiedelemvilágból hiányoznak a kereszteletlenül elhunytak, akik természetfeletti lénnyé változnak. Démonok alakjában a lények megtalálhatók a közép- és kelet-európai mitológiában. A délszláv és román mitológiában várcolac néven égitestfaló lesz a kereszteletlenből (Pócs, 1991. 552-555.). E következtetés már Róheim 1925-ös kötetében megtalálható, aki a holdfogyatkozást okozó lényeket az alábbi módon csoportosítja: 1. madár, markoláb, kakas; 2. farkas; 3. kereszteletlenül elhunytak lelke; 4. sárkány és nem magyar eredetű virkolák. Majd így fogalmaz: „Több mint bizonyos, hogy a szláv (román) kölcsönhatásban kell keresnünk holdatevő farkasaink és leikeink magyarázatát" (Róheim, 1925. 130-132.). A román irodalomban Fochi 19. századi adatok alapján foglalja össze a hiedelemkört. Antropozoomorf lényként definiálja, amely holdfogyatkozást okoz, s a téli mezőkön kóborolva összemarja áldozatát (Fochi, 1976. 362.). Vulcánescu szerint is félig ember, félig farkas. Felmegy az égbe, s nap- vagy holdfogyatkozást okoz (Vulcánescu, 1987. 303-304.) Ez a képzet található meg a mezőségi magyarok körében. A várcolac kereszteletlen gyermekből lesz, s a holdfogyatkozást okozza. Idézek egy közlést: „A kereszteletlen gyermekek eszik meg a Holdat. Azt mondták, hogy a ... várcolások. Aztán látszódatt, mintha mind marta vóna valami, aztán mind néztük. De má rég nem láttam. Hagy hagy fogyott a Hold el. S aztán azt mondtuk, hogy a várcolások, a kereszteletlen gyermekek eszik meg a holdvilágot." (Mezőbodon). Hasonló folyamat játszódott le a kedd asszonyának hiedelemkörében. A magyar hiedelemrendszerben való korábbi meglétét bizonyítja mind a szakirodalom, mind a magyar nyelvterületen való szórványos előfordulása. „Ki ezen kedd asszonya" - tette fel a kérdést Ipolyi Arnold. Az azonnal meg is adott bizonytalankodó válasza: „Talán a B. Szűz, mert ünnepei keddre esnek" (Ipolyi, 1854. 539.). Tévedését néhány évtized múlva Kálmány Lajos korrigálja Boldogasszony, ősvallásunk istenasszonya című értekezésében: a kedd asszonya Szent Anna (Kálmány, 1885.). De hogy miért lett épp kedd Szent Anna napja, azt már értetlenkedve próbálta