Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)
Faragó József: A nemzeti jelleg megközelítése a népköltészetben (A magyar és román népballadák példája)
A NEMZETI JELLEG MEGKÖZELÍTÉSE A NÉPKÖLTÉSZETBEN (A magyar és román népballadák példája) 1 FARAGÓ JÓZSEF 1. Ha a nemzetközi folklórkatalógusok közül mondjuk a legismertebbet, Antti Aarne-Stith Thompson (AaTh) népmesekatalógusát lapozgatjuk, 2 meggyőződhetünk róla, hogy számos mesetípusnak az írásbeliség kezdeteitől napjainkig, a föld egyik sarkától a másikig sorakoznak soknyelvű változatai. Nem ok nélkül, hiszen a népmesék korokon és világrészeken, természeti és politikai határokon átívelő szüntelen terjedésben, kölcsönhatásban és kiegyenlítődésben vannak. Ennek a megszakítatlan folyamatnak még nyelvi különbségek sem állhatják útját, mert nyelvhatárok mentén - ha ezek valamilyen vonallal akárhol a világon egyáltalán megléniázhatók lennének -, tehát fogalmazzunk helyesen: a nyelvileg vegyes lakosságú vidékeken a lakosság tekintélyes hányada mindig és mindenütt két- vagy többnyelvű szokott lenni, következőleg még egy passzívan kétnyelvű személy is, ha mondjuk egy mesét vagy tréfát a másik nyelven hall, adandó alkalommal már anyanyelvén mondja el, és így saját folklórjában útnak indítja. De hosszadalmas magyarázgatás helyett hadd idézzem Kovács Ágnes szép kis összefoglalását: „Önálló alkotású meséket Európa egyetlen népe sem ismer. A népvándorlás keletről, a keresztes háborúk pedig nyugatról hozták a minden tarisznyába beleférő szellemi kincseiket. A sok-sok háború évtizedeken át katonáskodó harcosai, a gyalogszerrel vagy vízen hónapokon keresztül utazó kereskedők, mesterlegények és diákok évszázadokon át hozták-vitték a meséket. A földhöz kötött földművelő-réteg aztán megmarasztotta a mesék közül azokat, melyek legjobban érdekelték, legjobban beleilleszkedtek gondolat- és érzelemvilágába, s addig alakítgatták, addig formálták őket, míg alkalmassá váltak nemcsak kíváncsiságuk kielégítésére, érdeklődésük lekötésére, hanem gondjaik, vágyaik kifejezésére is. Minden nép magáénak vallja, tulajdonának tekinti meséit. Amennyire hasonló Európa népeinek meséiben az események menete, sőt nemegyszer a meserészletek, az epizódok vagy a meseelemek, motívumok is, annyira eltér a mesék hangja. Ezt természetesen akkor érzékelnénk legjobban, ha a görög meséket görögül, a bolgárokat pedig bolgárul olvashatnánk." 3 Az emberiség egész folklórja azt tanúsítja, hogy nemcsak a prózai műfajok, hanem még a legszebb, legbonyolultabb verses alkotások (például a népballadák) is előbbutóbb megtalálják névtelenségbe vesző népi átdolgozóikat; mi több, a lefordíthatatlan nyelvsajátságokat (hangutánzókat, szójátékokat, nyelvi csattanókat stb.) is gyakran képesek anyanyelvük törvényei szerint, találóan és szellemesen behelyettesíteni. Talán meglepőnek tetszik, de sokat mond a folklór mindennapi életéről, hogy a mesék átvételéhez, átadásához még a jó nyelvtudás sem föltétlenül szükséges. A Kalevala halhatatlan gyűjtője, szerkesztője, Elias Lönnrot írta 1855-ben: „Midőn egy ízben 1 I. része elhangzott Nagykállóban 1994. október 7-én a VI. Néprajzi Szemináriumon, II. része megjelent a kolozsvári Korunk 1989. évi 2. számában. Ezúttal mindkét rész átdolgozva és összedolgozva. 2 Aarne, Antti-Thompson, Stith: The Types of the Folktale. A Classification and Bibliography. Second Revision. (Folklore Fellows Communication, 184.) Helsinki, 1961. 3 Tündér Ilona. Görög, albán, bolgár, jugoszláv, román (népmesék). Szerkesztette és a mesemagyarázót írta: Kovács Ágnes. (Népek Meséi, V.) Bp. 1960. 478-479.
