Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Péntek János: A magyar-román interetnikus kapcsolatok néhány nyelvi vonatkozása

palatolabiális ö és ü, kemény mássalhangzók (vokalikus jelleg) stb. Mind erre, mind a kiegyenlítődésre számos tanulságos példát vonultatott föl Gáldi László.

2 Van egyfajta „negatív" kiegyenlítődés is, amivel arra szeretnék utalni, hogy például Erdélyben a peremhelyzet és az elszigeteltség mellett az is konzervál némely archaikus nyelvi formákat, hogy a velük analóg kategóriák a román nyelv ottani táji változatában is gyakoriak. Érzékelhetően gyakoribbak, élőbbek például az archaikus múlt idejű (összetett) igealakok Kalotaszegen azokban a falvakban (Gyerőmonostoron, Magyarvalkón), ahol a spontán népi kétnyelvűség általános, és ebben a kétnyelvűségben a megfelelő román nyelvi formák is jelen vannak. Hasonlóképpen bizonyára nemcsak a csángó nyelvjárás közismert archaikus és konzervatív jellege őrizte meg a kicsinyítő és becéző formákat meg a szintén hasonló, emotiv funkciójú gyakorító igeképzőket. Ebben szerepe lehetett a hasonló jellegű moldvai román nyelvjárásnak. Említeni lehetne még az erdélyi nyelvváltozatnak azt a sajátosságát, hogy gyakoribbak benne a felszólító igealakok, a névszók többes számú alakjai, amelyek mind összefüggnek román, illetőleg általánosabb balkáni "nyelvi sajátosságokkal. Gáldi vetette föl mint kutatási feladatot a magyar és a balkáni kifejezéskincs vizsgálatát. Azért hozakodom vele újra elő, mert tudomásom szerint azóta sem talált különösebb visszhangra, pedig ez egy jellegzetesen etnolingvisztikai téma, és ellent mond annak a tévhitnek, hogy a frazeológia minden nyelv legkarakterisztikusabb része.

3 Idézem Gáldi erre vonatkozó szövegét: „Bármilyen nagy azoknak az egyezéseknek a száma, amelyek egyszerűen azonos, de egymástól független szemléletből magyarázandók, mégis feltétlenül akad sok olyan, ahol nyilvánvaló hatásról, közös eredetről van szó. Egyes esetekben az ősforrásig, a bizánci-görög frazeológiáig is visszanyomozhatunk. A magyar parancsol igének udvariassági használata {parancsoljon leülni) egyenesen a bizánci etikettel függ össze, mely a bolgárban és a románban is nyomot hagyott. Ez a bizalmas kifejezés: rágja a fülem (pl. kéréssel stb.), szintén számos balkáni párhuzamra talál (ilyen a bolgár izedé mi usit a román mi-a mâncat urechile stb.). Egy-egy magyar közmondás, mint pl. eső után köpönyeg, bolgár és román területen is közönséges (a románban hungarizmussal: dupa ploaie chepeneag)... Sajátságos megfigyelni, hogy legtöbb ilyen balkáni egyezéseket mutató magyar kifejezés nálunk határozottan népies jellegű: pl. egy pipa dohányt sem ér bolgárul így hangzik: lula tiutiun ne struva. Mindezen kérdések beható vizsgálatot érdemelnének, s bizonyos mértékben a magyar kifejezéskincset a balkáni nyelvészet állandó összehasonlítási forrásává avatnák."

4 A legújabb kori regionális hatásban is jelen vannak román eredetű, románból fordított frazémák. Horváth István magyarózdi monográfiájában

5 például ilyeneket találunk: perzsel, ahun elmenyen 'ellop, amit megfoghat' (< r. arde pe unde trece); ügyelj, me kiveszen az eszedből 'vigyázz, mert elcsábít' (< r. te scoate din minti); nekem nem csudám 'engem nem bosszant' (< r. nu mi-e ciudä). A kétnyelvűségtől közvetlenül befolyásolt belső-erdélyi beszélt nyelvi változatban megszokottak továbbá az ilyen kifejezések: mellette tart 'az ő pártján van' (< r. tine eu el); na, nem tudtam! 'gúnyos megjegyzésként: nahát! halljunk oda!' (< r. n-am stiut!). 3. A említett kulturális kiegyenlítődés irányára, jellegére utal az is, milyen szintre, mely nyelvváltozatba jutnak el az átvételek. Ebben is van egy eléggé feltűnő aszimmetria 2 Gáldi L, 1946/1986. 44-52. 3 Ezzel néha vissza is élnek a frazeológia vizsgálatában, amikor felszínesen az etnikai karakterre következtetnek az úgymond sajátos kifejezésekből. 4 Gáldi L, 1946/1986. 53. 5 Horváth t., 1971. 394-432.