Csíki Tamás szerk.: Tanulmányok Zsedényi Béla születésének 100. évfordulója tiszteletére (Miskolc, 1995)

Ruszoly József: Zsedényi Béla a miskolci közéletben

jobb vagy balsorsának a kovácsa csakis maga a nemzet lehet. Azokon az elkerülhetetlenül és azonnal szükségessé vált vagy váló intézkedéseken kívül, amelyeket az országló és kormányzó erők veszély esetén a nemzet érdekében amúgy is haladéktalanul megtenni kötelesek, a felelősséget, a nemzet megkérdezése nélkül, mindezért senki sem vállalhatja el A legkevésbé azonban az a parlament, amely négyötöd részben ma is nyílt szavazás alapján, egy már idejétmúlt választójogi törvény s annak nyílt botrányköve, a mai ajánlási rendszer mellett nyert mandátumot. E város közönsége a magyar állampolgárok azon teljesen indokolatlan különbségtevéssel privilegizált töredékéhez tartozik, amely akaratát e választásokon titkosan, tehát szabadon nyilváníthatta ki. Ez a körülmény azonban nem akadálya, sőt inkább erős és jogos fundamentuma azon kívánságának, hogy e jog szabad gyakorlásában a magyar állampolgárok összességével kíván osztozkodni. Mert szabadon kinyilvánított szava és akarata természetszerűleg csak akkor lehet valóban szabad, s így csak akkor érvényesülhet, ha az önkény és az illetéktelen befolyásolás majorizálása alól felszabadult, és a parlament teljes összealkotásában hasonlóan szabad akaratkijelentésekkel mérkőzik vagy találkozik Elkerülhetetlenül szükségesnek, e válság óriási, a jövendőre kiható jelentősége, a nemzeti élet feltétlenül bekövetkezendő nagymértékű reformja s a mindezekért való kemény felelősségvállalás szempontjából elodázhatatlanul sürgősnek látja és ítéli e város közönsége tehát a titkos választójog legsürgősebb megvalósítását, a mai választójogi törvény s a mai botrányos ajánlási rendszer korszerű, becsületes, igazságos reformját, és mindezek alapján a magyar országgyűlés képviselőházának a nemzet egyetemének szabad akaratnyilvánításán nyugvó újjáalkotását. Nem a múlt megbélyegzése, nem is a jelen hibái felett való ítélkezés, hanem mindenek fölött a jobb jövő reménye és sóvárgása az, amely e város közönségének nemcsak jogává, de kötelességévé is teszi, hogy a magyar nemzet országgyűlését a nemzeti becsület e szégyenfoltjának letörlésére s a reá váró legelsöbbrendű feladat legsürgősebb megoldására a legnagyobb nyomatékkal kérje fel. Kifejezést ad egyben e kérés kapcsán a magyar közvéleménybe becsempészett tévhittel szemben azon meggyőződésének is, hogy nem a